SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 171. pontjában lévő módosító indítványomról kívánok beszélni. Ez a 122. §-t egészítené ki egy /A bekezdéssel. Arról van szó, hogy Magyarországon a közutak építésének folyamata úgy történik, hogy a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság autópályákat, közutakat, elkerülő utakat épít, és amikor ezek elkészülnek, azokat átadja állami tulajdonba, az állami tulajdonos pedig átadja az Állami Autópálya Kezelő Részvénytársaságnak ezeket az utakat kezelésre. Ez a dolgok normális menete a műszaki megvalósítás szempontjából.
A finanszírozása ennek a folyamatnak úgy történik, hogy az állam az éves költségvetés keretében bizonyos összegeket, finanszírozási forrásokat bocsát az NA Rt. rendelkezésére, és a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság ebből fedezi a közútfejlesztés költségeit; mármint abban az esetben, ha ezek a források elegendők az általa elvégzett munkára. Ha nem, akkor különféle módon hiteleket von be, és ezeket a hiteleket azután, amikor állami tulajdonba kerülnek az utak elkészültével az átadásra kerülő műtárgyak, az állam természetesen magára vállalja.
Így volt ez eddig, és így kell ennek a jövőben is maradnia, hiszen az nem lehetséges, hogy az NA Rt. az elkészült utakat tulajdonba adja az államnak, a fölvett, esetleg közben szükségessé vált hitelek pedig a nyakán maradnak és rajta száradnak, hiszen az NA Rt. természetesen a többmilliárdos adósságért önmagában nem tud helytállni.
Ezért a módosítóm arra vonatkozik, hogy a 2003. évben átadott gyorsforgalmi utak és (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) közutak mellé fölvett 6,9 milliárdnyi hitelt, adósságot az állam átvegye az átvett utak mellett az NA Rt.-től, és ezeket a hiteleket magára nézve vállalja el. Erről szól ez a módosító indítvány.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés