TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Csak nagyon röviden, megfogadva államtitkár úr intelmét, Hargitai úrnak szeretném elmondani, hogy valóban harminc évet töltöttem el az iskola világában. Remélem, ez a Fidesz szemében sem bűn, ha valakinek a politizálás előtt van becsületes foglalkozása is. Tehát ezt természetesen vállalom.

Ami a dolog lényegét illeti, természetesen azt vallom, hogy mindenki vállalja azt a felelősséget, amely a munkaköréhez tartozik. Természetesnek tartom, hogy ha bankvezetőként, bármilyen funkcióban felelősség terhel bárkit a kormányból, az viselni és vállalni fogja a felelősséget. Ehhez nem férhet kétség. Erre számomra garancia a legfőbb ügyész úr, akit még rosszindulattal sem lehet azzal vádolni, hogy a kormány utasításainak megfelelően intézi ennek az ügynek a vezetését. Tehát nyilvánvaló, hogy ha ebben az ügyben, ha a miniszterelnök, ha az államtitkár, ha a miniszter úr érintettsége megállna, amit önök itt mondanak sorozatosan, akkor már erről tudnánk. Hiszen az ügyészség őrizetében van a koronatanú, akinek legalábbis hivatalból kötelessége tudni mindenről, ami a K&H Banknál történt, hiszen ő volt a vezérigazgató, aki most az ügyészség őrizetében van.

Tehát szeretném én is, ha itt ezeket a fajta vádaskodásokat befejeznék, és a törvényjavaslattal foglalkoznának. (Varga Mihály: De nem hagyod!)

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu