DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hatvan nap vizsgálódás után a volt elnök, egy volt bizottsági tag a saját, illetőleg képviselőcsoportja nevében olyanokat mond, mint amit itt a Ház előtt elmondott. Ebből csak az következik, hogy ha még hatvan napig vizsgálnának, sem lehetne meggyőzni őket arról, hogy az a koncepció, amivel belevágtak ebbe a vizsgálatba, és az a rémálom és téveszme, ami a fejükben mozog, nem helyénvaló. (Taps az MSZP soraiban.)

Pakson üzemzavar következett be, a lakosság egyetlenegy percig nem volt veszélyben, most sincs veszélyben, urai a helyzetnek, és továbbra is a biztonságé az elsődleges szerep a magyarországi atomenergia békés felhasználásában.

Ami pedig a javaslattervezetet illeti: a házelnök asszony nem szüntetett meg egyetlenegy bizottságot sem, a mandátum, amit kaptunk az Országgyűléstől, lejárt, ezt már meghosszabbítani tehát nem lehet. Maga a vizsgálóbizottság egyébként minden, az Országgyűlés által neki feladatul szabott kérdést megvizsgált, minden kérdésben megállapítások tehetők, jelentéstervezet elkészült az elnök úr által, Koltai volt elnök úr által, ezt a jelentéstervezetet azonban, bár elkezdtük a vitáját, a bizottság elfogadni nem tudta. Elfogadni nem tudta; nem újdonság ez a Ház történetében, más vizsgálóbizottság esetében is bekövetkezett ez. Ez nem zavarta az elnök urat abban, hogy interneten a saját fantazmagóriáit megjelentesse.

Azt gondoljuk, és ezt a Magyar Szocialista Párt nevében mondhatom, hogy olyan indítványt, amely mást nem tesz lehetővé, mint hogy paravánként, az ország érdekeit is veszélyeztető kijelentések mögé egy parlamenti vizsgálóbizottságot állítsunk föl vagy annak mandátumát hosszabbítsuk meg, ilyen döntést nem fogunk támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu