DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Valóban az a kockázat, hogy a Föld éghajlata a következő fél évszázadban mintegy 1,5-4,5 százalékkal melegedhet, beláthatatlan következményekkel jár; a tengervízszint emelkedésétől a sivatagok terjedésén át és az ennek nyomán járó gazdasági, politikai, társadalmi változásokig - menekültek tíz- és százmilliói - azok, amelyek a jövőt a mi számunkra árnyékként képviselhetik. Ezek a kockázatok olyanok, amelyekben a feleknek egyet kell érteni, meg kell a közös cselekvés útjait találni.
Ezen dolgozunk ennek a hétnek is a második felében majd Milánóban. Remélem, hogy az a belátás, ami ehhez szükséges, egy kicsit segíteni fog az érdekek felett való továbbemelkedésben. Nemcsak mi, hanem a fejlődő országok is egyre nagyobb nyomatékkal követelik, hogy a nagy kibocsátók végre álljanak be a sorba.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés