DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Való igaz, ha valaki üzleti kamatozású hitelszerződést változó kamattal írt alá valamikor, akkor nagyon korlátozott lehetőség van arra, hogy az állam, a kormány vagy a parlament belenyúljon e szerződések feltételeinek a megváltoztatásába. Ilyen jellegű szándék valóban nincs.
Van ellenben két másik szándék, amit nagyon egyértelművé szeretnék tenni az ön által felvetettekre. Nevezetesen, a kormány a következő évben - ha és amennyiben a megemelt alapkamat sokáig érvényben lesz, és ezért a költségvetés finanszírozása lényegesen több kiadást igényel 2004-ben - ezt kiadáscsökkentésből kívánja előteremteni annak érdekében, hogy a 3,8 százalékos hiány mértéke tartva legyen 2004-ben is. Hogy ez a kiadáscsökkentés pontosan mit fog eredményezni, azt nyilvánvalóan majd akkor lehet megítélni, amikor tudjuk, hogy milyen magas a kamat, és annak milyen hatása lesz a következő évi költségvetésre. Erre később lesznek számítások. Az államháztartási törvény jelenleg lehetővé teszi, hogy a kormány ilyen helyzetben megfelelő intézkedéseket hozzon.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés