DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Keller úrnak: van egy súlyos mérgezési forma, amikor C-vitamint nagy dózisban, vénásan adnak. Én azt hiszem, hogy valamilyen mérgeződés esete van, súlyos eset van, ezért talán nem is baj, ha C-vitaminnal is gyógyítunk.
Amiért a hozzászólásra két percben jelentkeztem, annak egyetlen oka van: meg kell újítani a magyar egészségügyet. Berend T. Ivánnak egy kitűnő munkája jelent meg, azzal a címmel: A jóléti állam: válság és kiutakö. Két elemet idéznék belőle, szó szerint: Friedman a roosevelti New Deal politikáját a szabad társadalomból elvezető útnak minősítette. Amerika elveszíti szabadságharcát.ö És ebben az előadásban egy gazdagra, szegényre egyaránt érvényes, rendkívül alacsony, 16 százalékos adót javasolt, minimális állami kiadásokkal, úgyszólván minden állami funkció privatizálásával, ami családokat és egyéneket tesz felelőssé az iskoláztatásért, egészségbiztosításért és nyugdíjért. Fel kell hívnom a figyelmet, hogy ezt elvezető útként idézi Berend T. Iván, majd hivatkozik egy Nobel-díjas közgazdászra, aki azt mondja, hogy nélkülözhetetlennek tartja az állam szerepét, szabályozó tevékenységét, és a piaci mechanizmust alkalmatlannak ítéli társadalmi problémák megoldására.
Mindezt azért mondtam el, mert Kökény miniszter úr beszédének a fele arról szólt, hogy a privatizáció és a verseny milyen nagyszerű dolog, és az így beáramlott tőke hogyan fogja megoldani a magyar egészségügy problémáit - a magyar egészségügyet ilyen módon megoldani, előrevinni nem lehet. Ezt írja Berend T. Iván, hivatkozva megfelelő szakemberekre.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés