DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Milyen választ lehet adni, Bartha képviselő úr, arra a kérdésre, mikor így vetik fel a vitanap címét, hogy “Szocialista egészségügy = gátlástalanul kimazsolázva, a betegeket drágán megfizettetve, egy gombnyomással elvéreztetveö? (Dr. Bartha László: Őszintét!) Erre szerettünk volna választ adni.

Nagyon örülünk annak, hogy itt előléptek lelkiismeretünkké, és számon kérik rajtunk azokat az ígéreteket, amelyeknek teljesítésére önöknek négy évig lett volna lehetőségük, de nem tettek semmit, hanem most az ígéreteinket kérik számon. Ez mindenképpen úgy tűnik, hogy egy pótcselekvés az önök részéről, és ez az előrángatott vitanap, ahol konszenzust és mindenféle megoldási javaslatot keresnek azután, amikor egy ilyen arrogáns címmel hirdetik meg ezt a vitanapot. Nem úgy szoktak konszenzust keresni, hogy berúgják az ajtót. És ez a cím, ez a felvetés körülbelül kimeríti ennek a fogalmát.

Kaptunk öt pont javaslatot arra, hogy mit lehetne tenni, és mit kellene tenni az egészségügy vonatkozásában. Szeretném ezeket nagyon röviden értékelni. A gyógyszerárakkal kapcsolatos kérdésekről volt az első pont. A képviselő asszonynak mondanám, hogy a mai bizottsági ülés témája a gyógyszerárrendezés hosszú távú terveinek megvitatása és kidolgozása. Tehát foglalkozunk ezzel a kérdéssel.

Új költségvetés, elhangzott, két hét alatt nem lehet új költségvetést létrehozni és megalakítani.

Nemzeti konszenzus a kórháztörvény kapcsán - hát ezért csatlakoztak önök a népszavazási kezdeményezéshez, hogy növeljék ezzel a nemzeti konszenzust. Ahhoz a népszavazáshoz, ami csak egy jogi és politikai zűrzavart kelt, és elbizonytalanítja az állampolgárokat.

Az, hogy a háziorvosok nem szerepelhetnek az önkormányzati képviselők között, ezt a rendeltet tudomásom szerint a Fidesz-kormány ideje alatt hozták, jelenleg is érvényben van.

(12.30)

Négypárti konszenzus valóban van a Johan Béla nemzeti egészségügyi programban, és mi tettünk hozzá forrásokat is. Nemcsak a költségvetésben külön-külön, hanem néhány tárcánál is vannak még pluszforrások, ezeket egy úgynevezett háttérköltségvetésben meg lehet találni, és itt elhangzottak a szűrőprogramokra vonatkozó elképzeléseink és azok gyakorlati megvalósítása.

Számos olyan vitapont és olyan dolog merült fel, amire őszinte választ igyekeztünk adni önöknek; nagyon sok volt itt a mondvacsináltan elővett és egy kicsit demagógiaízű javaslat. Még egyszer megismétlem: az, amit benyújtottak az egészségügy jobbítására idén, ahogy Havas képviselőtársam elmondta, az 1600 milliárd forintot jelentett volna a költségvetés számára. Ez felelőtlenség. Ha tényleg valamit jobbítani akarnak, akkor ne a hiány terhére és ne az eladósodás terhére növeljék a költségvetéseket, hanem valami más forrást próbáljunk megteremteni.

Számos olyan dolog hangzott el, amire még talán itt néhány kétpercesben lehet reagálni. Egyet meg szeretnék erősíteni - és ebben egyetértünk Selmeczi képviselőtársammal -, hogy nem tartjuk mi sem az irányított betegellátást egyenlőnek az egészségügy reformjával, egy részeként aposztrofáljuk, de nem ezt nevezzük egészségügyi reformnak.

Nagyon sok olyan dolog hangzott el itt a mai vitanapon, ami alkalmas volt arra, hogy megtévesszék azokat, akik nézik és hallgatják ezt a mai vitanapot, számos olyan kormány-előterjesztésből történt idézet, amit még el sem fogadott a kormány, vagy amit meg sem tárgyalt, ami csak tervezet. Felesleges tervezetekre hivatkozni - mi nem tettük -, és riogatni az állampolgárokat.

Én azt hiszem, hogy ez a mai vitanap elérte a célját olyan tekintetben, hogy ismét bebizonyosodott az, hogy önök konszenzust hirdetnek, szeretnének az egészségügy jobbítójaként feltűnni, de tulajdonképpen csak arra jók ezek a vitanapok, hogy az állampolgárokat elbizonytalanítsák, tőlünk elvegyék a hasznosabb időt, mint mondta Tittmann képviselőtársam. Tehát gyakorlatilag, ha így szeretnének előrejutni, akkor így nem tudunk sehova sem menni, és az nem vezet sehova sem, ha ilyen vitanapok keretében próbálnánk az egészségügyön javítani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu