DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Újra túl vagyunk egy politikai vitanapon, amit a fideszes képviselők kezdeményeztek az egészségügy érdekében, egy olyan címmel, amelyet, azt gondolom, érdemes felidézni, talán csak azért, mert itt megpróbálták magukat olyan szerény együttműködőnek feltüntetni. Hogy is volt az a cím, amelyhez hetven fideszes képviselő adta a nevét? Szocialista egészségügy = gátlástalanul kimazsolázvaö Szeretném megkérdezni, képviselőtársaim, hogy sikerült-e a politikai vitanapon egyetlenegy fideszes képviselőnek abból a hetvenből bemutatni, hogy a szocialista egészségügy a gátlástalan kimazsolázás egészségügye. Ha nem, akkor ugye csak lesz önök között valaki a hetven kezdeményezőből, aki legalább a címnek ezt a részét visszavonja? (Körültekint az ülésteremben.) Hát, őszintén sajnálom, hogy nincs jelentkező...
Azt mondja a kezdeményezés másik fele, hogy a a betegekkel drágán megfizettetveö. Kiderült, hogy a szocialista-szabad demokrata kormányzás ideje alatt a betegek terhei az előző kormányéhoz viszonyítva bizony nem emelkedtek, bár ezt sok képviselő megpróbálta - nagyon ügyesen manőverezve a számokkal - kideríteni, de sajnos nem sikerült az elmúlt két és fél vagy három órában. Úgyhogy talán a hetvennek az egyharmada ezt is vissza tudná vonni, ha gondolná.
Végül az egy gombnyomással elvéreztetveö: ezen meg már, azt gondolom, nem is kezdtünk el vitatkozni.
Így aztán, miközben hetvenen kezdeményezték ezt a vitanapot képviselőtársaim, és természetesen a nagypolitikusok az egészségpolitikusokat a mai napon is cserbenhagyták, mert legalább annak a hetvennek csak el kellett volna jönnie, engedjék meg, hogy kicsit arról a tíz témáról beszéljek, amelyet önök a hozzászólásaikban így-úgy érintettek.
(12.50)
Ez a tíz téma kapcsolódik a kormány programjához, ezért azzal kezdeném.
A nemzeti közép kormánya és a mögötte álló szocialista-szabad demokrata koalíció a súlyos válságban lévő egészségügyet valódi kormányzati prioritássá emelte, és azt mondta, hogy ezen egészségügyi ágazat válságának a megoldása 10 millió magyar állampolgár érdekében halaszthatatlan.
Két nagy része volt ennek a programnak, amelyhez mi, szocialista és szabad demokrata képviselők a támogatásunkat adtuk, és amelyre természetesen a választóktól felhatalmazást kaptunk. Az egyik része az egészségügy konszolidációja, ha úgy tetszik: rendbetétele. Talán a kevesek közül is emlékeznek még arra, de ha nem, emlékeztetem rá őket, hogy 1999-ben az egészségügyi dolgozók béremelése kevesebb, mint 2 százalék volt; 2000-ben a reálkeresetük mínusz 2 százalék volt; 2001-ben, a minimálbér 40 ezer forintra emelésével, ami az ágazatot pont az alacsony bérek miatt érintette, 8,7 százalék volt; és 2002-ben, amikor önök átadták a kormányt, 7,7 százalék. Ez, Csáky képviselőtársam, ha hosszában és keresztben adom össze, akkor sincs 80 százalék, de természetesen tudjuk, mert a mindennapi életünkből is megtapasztaltuk... (Dr. Csáky András átad dr. Vojnik Máriának egy dokumentumot. - Dr. Bartha László: Az igazság!) Az igazság, képviselő úr? Ez a közalkalmazotti bértábla (Felmutatja a dokumentumot.) - nagyon köszönöm, Csáky képviselő úr, hogy ezt a lehetőséget megadta nekem.
Ez a bértábla, az a 140 elemű bértábla, aminek az önök áldásos tevékenysége folytán 104 eleme volt minimálbéren az egészségügyi közalkalmazottak között. (Dr. Csáky András: Ami alatta van, azt kell megnézni, nem összevissza...) És igen, a válságelhárításnak nem volt más lehetősége, mint a Csáky képviselő úr által szigorúan megbírált és nem támogatott, átlagosan 50 százalékos közalkalmazotti béremelés, amit nem bántunk meg, és most is büszke vagyok rá, képviselő úr. (Taps az MSZP padsoraiból. - Dr. Csáky András: Az alsó táblázatot...) Mert nem volt más megoldás arra, hogy a pályán tartsuk az egészségügyi dolgozókat; és mindig, mindenhol mondom, hogy minden lépésünk a betegek érdekét szolgálta.
És persze megörököltünk egy egészségügyi ellátórendszert, amelyik sem hozzáférésében, területi elhelyezkedésében, korszerűségében, ha úgy tetszik, a struktúrájában nem volt korszerű, amihez hozzá kellett nyúlni, és amelyikben azzal kellett kezdeni, hogy meg kellett hirdetni az adósságkönnyítési pályázatot. Örömmel jelentem azoknak, akik érdeklődnek még ez után a politikai vitanap után is az egészségügy kérdései iránt, hogy sikerrel járt a konszolidációs program. A jelentkező harminchárom pályázótól azt vártuk, hogy nézze végig azt a rendszert, amiben dolgozik, ésszerűsítse a tevékenységét. Az önkormányzatoktól azt vártuk, Kósa képviselő úr, bár ön nem egy intézményfenntartó önkormányzat, hogy járuljanak hozzá az egészségügyi kiadások és fejlesztések költségeihez, amint ezt az egészségügyi törvény is előírja. Ennek eredményeképpen a harminchárom pályázóból huszonhét kilábalt a pénzügyi nehézségekből, a lehetőséget megkapva ezzel arra, hogy egy részük, úgy, ahogy a szerződésben ezt vállalta, nem visszatérítendő fejlesztési támogatássá alakíthassa az akkor még hitelkonszolidáció programját.
Haladva a soron, és összefüggésben a kormányprogrammal, a modernizációról is kell beszélni. Ennek a modernizációnak két területe van, és ebben talán még egyet is érthetnénk, ha nem akadályozná meg a parlamenti patkóban ülő képviselőket a hol ülésük. Ez pedig az, hogy a fejlesztéseknek, a modernizációnak kiegyenlítő szerepet is kell vállalnia egy igazságos, egyenlő esélyű egészségügyi szolgáltatások iránti hozzáférés biztosítására. A modernizációnak arra is kell szolgálnia, hogy a felesleges párhuzamosságokat kiszűrje, és egy racionálisabb és fenntarthatóbb egészségügyi szolgáltatási rendszert alakítson ki.
Végül ez szolgálná azt is, hogy párbeszéd és együttműködés jöjjön létre az egészségügyi szolgáltatók, a finanszírozók és a fenntartók között, mert természetesen nem gondoljuk, hogy csak Budapesten, a minisztériumban vagy az ország házában lehet okosan gondolkodni. Mi azt gondoljuk, hogy egy adott területen, egy adott régióban, egy adott kistérségben élő emberek, az ott élő egészségügyi szakemberek, önkormányzati szakemberek és gazdasági szakemberek együtt is meg tudják ítélni, hogy az ott élő lakosság egészségügyi szükségleteihez leginkább milyen szolgáltatások, milyen mennyiségben, összetételben és minőségben szolgálják a legjobban, újra mondom: az ott élő állampolgárok érdekeit.
Ezért tehát szeretnénk, ha az irányított betegellátási modellkísérlet pozitív tapasztalatait ki tudnánk terjeszteni. Mert mi is az, amiről itt olyan misztikusan fogalmaztunk? Nem más, mint egy jó betegellátás. Arról szól, hogy a háziorvosok összefognak, hogy a kórházak összefognak, és nem bolyong a rendszerben a beteg.
(A jegyzői székben Balogh Lászlót dr. Vidoven Árpád váltja fel.)
És van egy háziorvosa, akihez kötődik és bizalommal fordul. És nem utazik, hanem hozzá megy el a szolgáltatás. És nem túlkezelik, bármilyen anyagi érdek vagy tudás okán, vagy bármilyen oknál fogva is, és nem felülkezelik, és nem alulkezelik, hanem azt az egészségügyi ellátást kapja, amire a betegsége kapcsán, a gyógyulása érdekében leginkább szükség van. Az is lehet, hogy ez az okos ellátás még nem is olyan drága, mint a rossz ellátás, mert még ez is elképzelhető. Ezt mi tudjuk, akik az egészségügyben évtizedeket töltöttünk el.
Ez nem jelent forráskivonást, de jelent fejlesztési lehetőséget az önkormányzatoknak, amelyeket központi forrásokból is meg tudunk támogatni. Ennek az lenne az értelme, hogy a háziorvosoknak az összes tudásuk birtokában lehetőségük legyen a beteget ellátni, megbeszélni a szakorvosokkal, és ha kell, a progresszív ellátás felsőbb szintjeire küldeni a beteget, ahol pontosan és jól ellátják. Ennek kitüntetett eleme természetesen, hogy ennek az egészségügyi ellátórendszernek minden elemét korszerűsítsük, az alapellátástól a sürgősségi ellátáson keresztül, az intézményi szolgáltatásig. Ezért tehát mindenkivel egyetértek ellenzéki és kormánypárti oldalon, aki azt mondta, hogy a sürgősségi betegellátás fejlesztése és a mindenki számára azonos elérhetőség biztosítása közös érdekünk. Ha ehhez ellenzéki képviselőtársaink hasznos tapasztalataikkal hozzá tudnak járulni, szívesen vesszük az összes tudást, és szívesen vesszük a támogatást is.
Azt mondják ellenzéki képviselőtársaink, és azt mondják a kormánypárti képviselők, hogy kell a megbecsült szakember az egészségügyben. Bár ma délután a Magyar Orvosi Kamara oktatási bizottságával meg fogjuk beszélni az orvosképzés és rezidensképzés jövőjét érintő néhány kérdést, mégis úgy gondolom, hogy a magyar orvosi ellátórendszer, a szakdolgozói ellátórendszer jól működő rendszer, ha közösen is ezt akarjuk. Azonban azt szeretnénk, ha a megszerzett tudás minél inkább a betegek javára hasznosulna - ebben partneri szerepet is tudunk vállalni, és köszönjük az együttműködést.
Lehet még sok vitanapot tartani, és meg lehet beszélni, hogy a jelen lévő kormánypárti önkormányzati képviselők szerint, akik intézménytulajdonos önkormányzatok vezetői a kormánypárti padsorokban, vajon feloldhatatlan-e az az ellentét, hogy ők az ismereteik birtokában megosztották pozitív tapasztalataikat a Házzal.
(13.00)
Azt mondják az ellenzéki oldalon ülő képviselőtársaim, hogy nem hisznek sem a szemüknek, sem ezen képviselők tapasztalatainak. Azt mondja Papp képviselőtársam, hogy az ő irányított betegellátási modellkísérletében a betegek elégedettebbek, a kórház és az intézmények hatékonyabban működnek, és azt mondja Tittmann képviselőtársam, hogy az ő önkormányzata is segít az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben és a célzott fejlesztésben. És azt mondja Kósa képviselőtársam, hogy ő ugyan nem ért ehhez az egészhez, de azt már biztosan tudja, hogy amit mi csinálunk, az nem jó. (Kósa Lajos felé fordulva:) Legalább most felhasználom az alkalmat, bár képviselő úr nem figyel, hogy azt a két dolgot elmondjam, hogy pályázat nélkül nem fogadunk be természetesen semmilyen szolgáltatást, ez sem kormánypárti, sem ellenzéki patronáltak számára nem hozzáférhető. Talán emlékszik rá, hogy ezt mondta. (Kósa Lajos: Hozom a nevet: Takács Erzsébet. Ő hogyan jutott hozzá?) Úgy emlékszem, hogy ezt a képviselő úr kifejtette az álláspontjában, én pedig leszögeztem, hogy nincs ilyen fajta hozzáférés; mindenkinek pályázni kell, képviselő úr. (Kósa Lajos: De nem volt pályázat!) Sajnos, azt gondolom, képviselő úr összekeverte a bázisfinanszírozást és a degressziót. De nem baj, mert van még időnk, hogy ezt a szakbizottságokban és akár a parlament nyilvánossága előtt is megbeszélhessük.
Végül: az egészség nemcsak az egészségügyben keletkezik, de nekünk, az egészségügyért felelős szakpolitikusoknak és minden politikai résztvevőnek az a közös érdekünk, hogy az egészségben való maradás és az egészségbe való visszatérés a legtöbb támogatást kapja politikai és szakmai oldalról. Ha volt a vitanapnak ilyen tapasztalata, amelyet önök is leszűrhettek, akkor remélem, tudunk együtt munkálkodni. Egyébként pedig, ha ez nem jött ki belőle, akkor nem érdemeltük meg az adófizetők pénzét.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés