KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szomorú vagyok, hiszen a mai vitanapon az ellenzék legnagyobb problémája az volt, hogy a háziorvosokat hogyan lehetne az önkormányzati képviselők körébe beemelni. Ez legalább öt-hat alkalommal említésre került, és nem gondolnám, hogy az egészségügyről folytatott politikai vitanapnak ez lenne a kardinális kérdése, hogy a háziorvosból hogyan lehet önkormányzati képviselő. Sokkal fontosabbak, úgy gondolom - legalábbis a kormánypárti képviselők számára fontosabbak voltak - bemutatni azokat a programokat, amelyeket elindítottunk, az egészségügyi reformfolyamatot. Fontosak a betegek és fontosak az egészségesek azért, hogy meg tudják tartani, meg tudják őrizni a saját egészségüket, és hosszú-hosszú éveket tudjanak még egészségben megélni.
Néhány gondolattal szeretnék néhány minisztertől hozzájárulni a mai vitanaphoz, akik azt mondták: igen, van elmaradás. Ez egyben a válaszom Bartha képviselő úrnak is. Idézem tovább: Van elmaradás a bérszférában, van egy jelentős elmaradás, egy ezermilliárdos kivonás, ami tíz év alatt bekövetkezett, azt pótolni két és fél év alatt nem lehet.ö - mondta Gógl Árpád. Azt gondolom, hogy két és fél év alatt ilyen terhek mellett és ilyen prioritások biztosításával a ráfordítás nagyjából ennyi lehet. Türelmet kérünk még egy kicsit, bízom benne, hogy előbb-utóbb a bérkérdést is rendezni tudjuk. Ez lehet körülbelül a válaszom.ö Tehát ez volt az önök válasza annak idején az egészségügy számára.
Nem kell túlságosan aggódni, az egészségügy teszi a dolgát, és fog áról a bére jutni, és ezt észrevenni is tisztesség lesz.ö - mondta az önök minisztere, Mikola István úr.
Mi nem ezeket mondjuk, és nem ilyen válaszokat adunk, mi konkrét programokról beszéltünk a mai vitanapon.
Szeretném figyelmükbe ajánlani a Fidesz '98-as választási programjának néhány mondatát, amely ma elhangzott itt a parlamentben, hogy néhány gondolattal bizony, egyetértünk. Segíteni fogjuk a tőkebevonást az ágazatba.ö Ez önöknek nem sikerült, mi elindítottuk. Miért olyan nagy probléma ez? Ez az egyik válasz az önök kérdéseire.
Az egészséget károsító alkohol- és dohánytermékek jövedéki adójának egy részét egészségmegőrzési célokra fogjuk fordítani.ö Ezt sem tették meg önök, mi megpróbáljuk megtenni.
A finanszírozás elő fogja segíteni a járóbeteg- és a fekvőbeteg-ellátás intézményi szétválasztását.ö Önöknek nem sikerült szétválasztani, mi megpróbáljuk ezt megtenni, és elindultunk ezen az úton.
Gyökeresen új bérrendszert vezetünk be, mely az egészségügyben dolgozók számára jelenlegi jövedelmük megkétszerezését jelenti.ö - mondták önök '98-ban. Mi ezt megtettük, 50 százalékos bérfejlesztést adtunk az ágazat dolgozói számára úgy, hogy a közalkalmazotti bértáblát változtattuk meg, módosítottuk, tehát reálértéken a 2004-es évben is benne lesz a bérfejlesztés az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kasszájában.
Azok a háziorvosok pedig, és ezt Horváth képviselőtársamnak mondom, szégyelljék magukat, akik a körzeti ápolónőiknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nem adták oda ezt a bérfejlesztést.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés