DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmánybíróság a mai napon határozatot hirdetett, és én felolvasom ezt: ha az Országgyűlésben nem biztosítják a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvény érdemi újratárgyalásának feltételeit, megsértik az alkotmányt - azaz a kórháztörvény elfogadása alkotmánysértő.

Kökény doktor is orvosként végzett; az egyik kiváló professzorunktól származik a tanács: fiam, minden nap légy egy fokkal tájékozottabb és két fokkal szerényebb! A fenti ismeret alapján ma a miniszternek emiatt két fokkal szerényebbnek kellene lennie. (Derültség és taps az ellenzéki sorokban.) Medgyessy Péter már tavaly augusztusban kimondta: a jóléti ígéretek nem teljesülnek; Csehák lemondott; az egészségügy a 2004-es költségvetés egyik vesztese lett; Kökény Mihály vállalta.

A betegek szembesülnek a gyógyszerár-emelésekkel, még csak számolgatnak, hogy a 62 milliárd forinttal kisebb gyógyszerkassza mit jelent. Segítek a miniszter úrnak számolni: ez lakosonként 6200 forint; mivel minden ötödik lakos szed rendszeresen orvosságot, ez 30 ezer forint betegenként. Ki fogja kifizetni? Az orvosokat, a kórházakat a kórháztörvény kiszolgáltatottá tenné.

Hiába tiltakoztak a hozzáértők, a betegek érdekében sztrájkot is vállalva, erőszakosan, arrogánsan, semmibe véve a jogszerűséget, keresztülerőltették a parlamenten - itt az eredmény. A mai napon az Alkotmánybíróság döntést hozott, kimondta, amit mindenki így gondolt: jogszerűtlen és újratárgyalandó a kórház-privatizációs törvény. A költségvetés, a gyógyszerellátás ellehetetlenülése, az alkotmánybírósági döntés három ismeret - hatszor szerényebbnek kellene lennie a miniszternek és a kormánynak.

Egyébként a hozzászólókkal egyetértek: a jelenlegi szerkezetben a finanszírozásra, az ellátórendszer működtetésére (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) képtelen a magyar egészségügy; bár 1 százalékkal nőtt az egészségügyi hozzájárulás, az egészségügy költségvetése (Az elnök ismét csenget.) 50 milliárddal kisebb.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu