DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum nevében több alkalommal kifejtettük, hogy véleményünk szerint a termőföld tulajdona és használata azok kezében kell hogy legyen - és kerüljön a továbbiakban -, az adott helyzetből kiindulva, akik ott és abból élnek, az úgynevezett helyben lakó gazdálkodók kezébe kell hogy kerüljön. Ezért kezdeményeztünk 1997-ben népszavazást, ezért nyújtottunk be ’99-ben önálló, hárompárti törvényjavaslatot vagy 2000-ben a Nemzeti Földalapról szóló önálló törvényjavaslatot.

Az elővásárlási jog egy fontos intézmény, de nem oldja meg a kérdést, bármennyire is segíti adott esetben a gazdák földvásárlását. De az elővásárlási jog biztosítása a bérlőknek különösen káros lehet akkor, amikor nagyon jól tudjuk, hogy a zsebszerződések jogi fedőneve általában a bérlet. Amikor az uniós csatlakozás után, a derogáció megszűntekor megszűnik a külföldiek tulajdonszerzésének korlátozása, a bérlők elővásárlási joga bizony káros lesz.

A Magyar Demokrata Fórum véleménye mindig az volt, hogy sokkal szigorúbban kell szabályozni a föld forgalmazásának, a föld tulajdonszerzésének előírásait. Hogy erről bővebben beszélhessünk és kifejthessük álláspontunkat, mindenképpen javasoljuk, hogy a Fidesz képviselői által benyújtott törvényjavaslatot vegyük tárgysorozatba, hiszen ebben az esetben lesz lehetőség arra, hogy még az uniós csatlakozás előtt tudjuk módosítani a jelenlegi, kétségkívül hosszú távon a magyar gazdálkodók részére hátrányos földtörvényt.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.)

Forrás: parlament.hu