ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Azért néztem itt a telefonomat, mert egy nem fogadott hívás időpontját, ami később fogadottá is vált, néztem meg. Az ön egyik munkatársa keresett 12 óra 42 perckor, amikor én megjelöltem ennek a kérdésnek a pontos tárgyát, ennek megfelelően tudhatta, mire fog válaszolni itt most 16 óra előtt néhány perccel. Azt gondolom, hogy ez az idő elegendő lett volna arra, hogy beszerezze a pontos információkat.

Az én tudomásom szerint sikerdíjnak az minősül, hogyha valaki olyan, szerződésben foglalt összeghez jut, amely alapvetően függ attól a vételártól, amelyen a Postabank részvényei elkelnek. Volt ilyen szerződés, erre vonatkozóan dokumentum is a birtokomban van, és tudomásom szerint ennek az összege megközelítette az egymilliárd forintot.

Tisztelettel kérem az államtitkár urat, hogy ha viszont más összegről tudomása van, akkor ezt tárja most a nyilvánosság elé, ragadja meg az alkalmat. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu