DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! 2003. szeptember 4-én a miniszterelnök jelenlétében helyezte el ön az új szombathelyi sportcsarnok alapkövét városunkban.

Az esemény a sportszerető szombathelyi polgárokban, a méltán világhírű szombathelyi sportolókban, illetve a sportolni vágyó fiatalokban azt a reményt ébresztette, hogy a szocialisták választási ígéretüket, egyben a korábbi polgári városvezetés elhatározását valóra váltják. De önök a választási kampányban nem egymilliárd forintot ígértek a sportcsarnok felépítéséhez, hanem azt ígérték, és ezt szó szerint idézem, hogy “2003-ban az új sportcsarnokot felépítjükö. A beruházás tervezett költsége közel 3 milliárd forint, amely összegből a város polgáraira háruló 2 milliárd forint nem áll rendelkezésre. Mi segíteni szerettük volna a kormányt abban, hogy a további költségvetési juttatással megkímélje a város költségvetését, ezért módosító javaslatot nyújtottunk be a 2004. évi költségvetési törvényhez, amelyet a kormánypárti frakciók két esetben is leszavaztak.

A város nem tudja előteremteni a 2 milliárd forintos önrészt. A budapestiek bizonyára idefigyelnek akkor, ha azt mondom, hogy Szombathelyen a 40 százalékos mértéket meghaladó csatornadíj-emelések, az egyéb közüzemi díjemelések, a helyiadó-emelések mind arra utalnak, hogy a város költségvetése nagyon nehéz helyzetben van. A város eladósodása, megmaradt vagyonának értékesítése sem biztosítja a szükséges 2 milliárd forintot. Kérem, hogy szíveskedjék a nemzet sportvárosa cím mellé további költségvetési támogatást is biztosítani Szombathelynek, mert veszélybe kerül az új beruházás és ezzel az önök szavahihetősége is.

Várom a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu