GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Képviselő Úr! Megtisztelt volna vele, ha az írásban előre beadott kérdését mondja el, ami összesen hat sor, és nem most egy zsebből előhúzott kérdést, mert az az azonnali kérdések kategóriájába tartozik, de azért igyekszem válaszolni az ön által megfogalmazott kérdésekre.

Először is, szeretném leszögezni, hogy a MÁV reformja keretében a fő célkitűzés a vasúttársaság versenyképessé tétele, ennek keretében a szolgáltatások minőségi színvonalának, a kulturált kiszolgálásnak az emelésére irányul. Remélem, hogy ezt a képviselő úr sem veti el vagy kérdőjelezi meg, és azt is feltételezem, hogy a mindenkori kormánytól felelősségteljes magatartást vár az adófizetők pénzének felhasználása terén is.

A száz százalékban állami tulajdonban lévő MÁV Rt.-től megkövetelhető az, hogy a hatékonysági mutatóit tekintve közelítsen az európai uniós vasúttársaságok szintjéhez, és ennek keretében valósul meg az a létszámleépítés, amit a képviselő úr említ. Ugyanakkor a vasúttársaság menedzsmentje felmérte, hogy milyen munkakörökben, milyen területeken indokolt a létszámcsökkentés végrehajtása, és ezek többségében nem a vasútforgalmi, hanem elsősorban az adminisztratív munkakörök találhatók meg, a képviselő úr állításával szemben.

Azt is szeretném világossá tenni, hogy ez a leépítés az érdekképviseletek bevonásával és a szociális szempontok messzemenő figyelembevételével történik. A nyugdíjazások mellett van egyéb természetes fogyás, és számolnak a vezetők egyes feladatok kiszervezésével is, ami szintén nem a munkanélküliséget fogja növelni. A tényleges elbocsátások vagy létszámleépítés az ön által jelzett 11 ezres létszámcsökkentésnek kevesebb mint a felét teszi ki, és ezekben az esetekben pedig a MÁV Rt. minden eszközzel igyekszik segíteni a dolgozók szociális helyzetének rendezését és az elhelyezkedésük megkönnyítését. Ehhez az állam is hozzá fog járulni megfelelő módon.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu