GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Úr! Tulajdonképpen örömmel állapíthatom meg, hogy jó szövetségese van az AKA Rt. külföldi tulajdonosainak, hiszen jelentős érdekképviselettel rendelkeznek a magyar parlamentben is, amikor sikerül a szövetségeseik révén erős nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy minél előbb és lehetőleg minél magasabb áron (Domokos László: Honnan veszed ezt?) vásároljuk meg azokat a jogokat, amelyek lehetővé teszik az M5-ös autópálya matricásítási folyamatát, illetve a matricás rendszerbe való bevonását. (Nyitray András: Nem szégyelled magad?) Én annak a helyében szégyellném magam, aki így fogalmaz, mint ön, képviselő úr; és önök jelentős segítséget nyújtanak ahhoz, hogy árfelhajtó hatást fejtsenek ki a kormány és az AKA Rt. tulajdonosai közötti tárgyalásokon. (Dr. Horváth Zsolt: Arcátlan!)

Én azért merem ezt mondani, mert négy évvel ezelőtt, amikor önök kormányoztak, egyetlenegy ilyen felszólalást nem hallottam, egyetlenegy tiltakozó akcióról nem értesültem annak érdekében, hogy tegyen valamit az akkor (Dr. Horváth Zsolt: Államtitkár úr, ez sem igaz! A képviselő úr is mondott több ilyet. Vegye elő a jegyzőkönyveket!) esedékes, vagy akkor... (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Elnök úr, lehetséges lenne, hogy egyszerre egyvalaki beszéljen?

Forrás: parlament.hu