GYURCSÁNY FERENC gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az idei évben a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, illetve az ő megbízásából háttérintézménye, a Mobilitás több mint 16 kategóriában írt ki pályázatot, és a beérkezett 5313 pályázatból 1676-nak ítélt oda támogatást. A jelenlegi támogatási rendszer túlszabályozott, bonyolult, egyidejűleg kell eleget tenni olyan követelményeknek, amelyeknek az idei tapasztalat szerint sem a kiíró, sem pedig a pályázó nem tud eleget tenni.
Amikor ezeket a rendellenességeket tapasztaltuk, áttekintettük idén ősszel a pályázati rendszerünket, és megállapítottuk, mondjuk ki nyugodtan, hogy az több sebből vérzik. A részletek bemutatása helyett hadd mondjam el önnek, hogy annak érdekében, hogy ez a következő évben ne fordulhasson elő, január 1-jétől egy megváltozott rendszer lép életbe. A tanulságokat levonva pedig többek között a területért felelős helyettes államtitkár urat figyelmeztetésben részesítettük. Megtettük továbbá azt, hogy mindazon pályázatokat, amelyekkel kapcsolatosan még bármilyen adósságunk áll fenn, a világhálón megmutatjuk, és megmutatjuk azt is, hogy szerintünk mi az oka a késedelmes kifizetésnek annak érdekében, hogy ezt akár vitatva a pályázó eljárhasson. Nagyon szeretném, hogyha a jelenlegi, egyébként legalább részben jogos kritikai megjegyzését követően a következő évben ilyenre nem kerülhetne sor.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés