GYURCSÁNY FERENC gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen Balsay István úr kérdését, amellyel lehetőséget biztosít arra, hogy újra elmondjuk: sportpolitikánk egyik, egészen biztosan karakteressé váló alapköve az, hogy erősítsük meg a testnevelés és a sport alap-intézményrendszerét. Ezért jelentettük be, hogy a következő évben a hiányzó tornaszobák, tornatermek, tanuszodák építésére átfogó országos programot dolgozunk ki, ezért válaszolhattam azt korábban, egy fél órával ezelőtt Páva képviselő úr kérdésére, hogy az utánpótlás-nevelést tekintjük a másik olyan pillérnek, amely megerősítésre szorul, és ezért alakítottuk ki a sport XXI. programot, és alakítjuk ki a sportiskolák országos hálózatát.

Az ön által felvetett kérdésre és az abban megfogalmazott aggodalomra válaszolva, tájékoztatom önt is, a tisztelt Házat is arról, hogy szorosan vett kötelezettségünkön túlmenően az elmúlt hónapokban döntöttünk úgy, hogy a Sportkórház beruházásának folytatásához a saját költségvetési forrásainkból 500 millió forintot átcsoportosítunk, és ezzel is gyorsítjuk annak a lehetőségét, hogy egy olyan laboratórium jöjjön létre, amely a doppingellenes küzdelemben nemzetközi szabványoknak eleget téve fejtheti ki tevékenységét.

Éppen az ön figyelemfelhívó megjegyzéseit követően is megállapodtunk az egészségügyi miniszter úrral és a belkereskedelemért felelősséget viselő gazdasági miniszter úrral, hogy áttekintjük a különböző teljesítményfokozó legális szerek forgalmazásának kérdését, és javaslatot fogunk kidolgozni ilyen szabályozás meghozatala érdekében.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu