BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Elsősorban a Fidesz turisztikai munkacsoportjának véleményét szeretném tolmácsolni, illetve azokat a vonatkozásait szeretném kiemelni a jelenlegi törvényjavaslatnak, amelyek az idegenforgalom területéhez kapcsolódnak. Nem szeretném ismételni azokat az elemeket, amelyekről a bizottsági vélemény elmondása során már megemlékeztem. Engedjék meg, hogy azokkal a vonatkozásokkal foglalkozzam csak, amelyek a korábbi beszédből kimaradtak. Hogy ne érhesse az a vád az ellenzéki képviselőket, hogy - ahogy Márton Attila képviselőtársam is jelezte - csupán a kritikai észrevételeket mondjuk el a parlament ülésein, én azzal kezdeném, azokkal a vonatkozásokkal, amelyek a törvényjavaslat kapcsán pozitívumként jelennek meg a turisztikai területen.
Korábban már elhangzott a személyszállításra igényelt és megkapott derogáció kedvező hatása, ami szerint továbbra is adómentes maradhat ez a terület, sőt ez kiterjedhet nemcsak a belföldi, hanem az uniós más tagországok, sőt az Unión kívüli célországba történő személyszállítás területére is.
A másik alapvető változás, amely szintén a szakterületet érinti, az az utazási irodai tevékenység és az utazásszervező tevékenység területét érinti. Alapvetően ugyan a számlázással kapcsolatos szabályok nem változnak, a számla adattartalma is marad a korábbi formának megfelelő, de kiegészül egy-két új vonással, például a közösségi adószám feltüntetésének szükségességével abban az esetben, ha olyan értékesítőről vagy szolgáltatóról van szó, aki adószámmal rendelkezik. A vevő vonatkozásában viszont a számlán eddig csak a nevét és a címét követelte meg a szabályzat, ezután viszont az adóalany vevő esetében a vevő adóazonosító számát, adószámát is szerepeltetni kell.
A számlát helyettesítő okmány mint bizonylat a törvényjavaslat mostani szövege szerint eltűnik a használatból. Egyébként korábban is a számlázási rendszerbe olyan módon kapcsolták be az ügyletek során, mintha egy számlát helyettesítő okmányként a számlán feltüntetett adatokat tartalmazta volna. Jelen esetben a módosítás következtében az utasoktól beszedett előlegek vonatkozásában ennek nagyon komoly jelentősége van, hiszen a jövőben ezekre az előlegekre is számlát kell kiállítani, ezen fel kell tüntetni legfeljebb azt, hogy előlegszámlaként szerepel.
Az idegenforgalmi különös adózásban változás a következő időszakban, nevesítetten itt az utazási irodákról van szó, hogy az idegenforgalmi szolgáltatást végző adóalanyra, az utazási ügynökségekre és az idegenforgalmi szolgáltató irodákra különös adózási szabályok vonatkoznak; az uniós irányelvvel egyébként összhangban történik ez a módosítás. A szakma részéről korábban többször felvetődött az a véleményünk szerint jogos igény, hogy a teljesítés időpontja gyakran elvált az utas visszaérkezésének az időpontjától. Az új szabályozás ezt most figyelembe veszi, és a kiutazásnál az utas visszaérkezésének a napja, a beutazásnál viszont az utolsó belföldön töltött nap számít érkezésnél; rendezvényszervezésnél, illetőleg belföldi utazásnál pedig az út, illetőleg a rendezvény utolsó napja. Tehát ezzel egyértelművé válik a szabályozás a teljesítési időpont meghatározására vonatkozóan.
Azt gondolom, hogy a lényeges változást az hozhatta volna, ha a mostani törvényjavaslat benyújtása egy időben történt volna a tavaly ősszel benyújtott áfatörvény-módosítási csomaggal, hiszen a mostani harmonizáció, az uniós normák figyelembevétele és az az általános gyakorlat, ami az Európai Unió országaiban jelenleg is alkalmazásra kerül, megmutatja azt, hogy sajnos a magyarországi vállalkozások átlagos adóterhelése jóval magasabb lesz az Európai Unió tagországaiban működő rendszernél, és ez különösen sújtja egyébként a turizmus területét, hiszen amíg Magyarországon a turisztikai vállalkozások átlagos adóterhelése 15-16 százalék, addig Európa legnagyobb turisztikai forgalmat bonyolító országainak, Spanyolországnak, Olaszországnak, Franciaországnak vagy éppen Görögországnak 5-6 százalékos szinten áll ez az adóterhelése. Ez azt jelenti, hogy a majdani nagy egységes piacon olyan versenyhátrányt szenvednek a turisztikai vállalkozások, amelyek nagyon nehezen leküzdhetőek lesznek.
Csak visszautalnék azokra a módosításokra, amelyek az elmúlt év őszén beterjesztett adócsomag révén többletterhelést jelentettek ennek az ágazatnak. Ilyen a cégautó adómértékének a növelése, a súlyadó emelkedése, a vendéglátásban és a kereskedelemben dolgozóknak az eva köréből való kizárása, illetve az áfakulcsok növelése. Ezeknek az átlagos terhelési növekményeknek az áthúzódó hatása a turisztikai vállalkozások esetében a több mint 10 milliárd forintos mértéket haladta meg, valamennyi turizmusban érdekelt szakmai szervezet felemelte egységesen a hangját ez ellen. Sajnos a módosító indítványaink elvetésre kerültek, minimális támogatási növekmény érkezett ennek a szakterületnek a pótlólagos forrásnövelésére, ami, azt gondolom, nem tudta kompenzálni ezt a kieső forrást.
Véleményem szerint az egyetlen megoldás az lehetne, ha a túlzott adóterhelés mértékét a következő évben, tehát a 2005-ös adótörvények vitájában kompenzálná majd a kormány, és közelítenénk ahhoz az átlagos adókulcsszinthez, ami jelenleg is működik az Európai Unióban, azaz a kedvezményes 5 százalékos és az átlagos 15 százalékos adóterheléshez. Erre egyébként majd jogszabály is kötelez bennünket, tehát 2007-re, a következő európai uniós költségvetésre ezekkel a számokkal is fel kell készülnünk. Azt gondolom, az lenne a helyes, ha nem a 2007. évi törvényjavaslat tárgyalásánál lépnénk majd meg ezeket az intézkedéseket, hanem már előre felkészülve, folyamatos adóteher-csökkentéssel segítenénk a turisztikai szakmát abban, hogy ne versenyhátrányban, hanem legalább a versenytársainkhoz közelítő pozícióban várhassuk a csatlakozást.
(12.00)
Vártuk volna egyébként azt a lehetőséget is, hogy ha már az adóterhek ilyen módon megnövekedtek, akkor az idei évben legalább a fejlesztési támogatások terén némi kompenzációra kerülhessen sor, de sajnos ez is elmaradt, hiszen a turisztikai célelőirányzat az idei évben mindössze 14,2 milliárd forintot tesz ki, szemben, mondjuk, a 2002. évi 28 milliárd forinttal. Arról nem is beszélek, hogy a nemzeti forrásokból biztosított fejlesztési támogatások az idei évben mindösszesen 650 millió forint nagyságrendet képviselnek, szemben 2002-vel, amikor ez 20 milliárd forintot tett ki.
Tehát azt gondolom, hogy bőven van adóssága a kormánynak a turisztikai szakma irányába. A jelen törvényjavaslatnak vannak pozitív hatásai, ezt feltétlenül szükséges újra megjegyeznem, de azt gondolom, hogy nem elégséges. Tehát ennél tovább kell mennünk, ennél többet kell nyújtani a turisztikai ágazat számára, de azt gondolom, általánosságban is elmondható a Magyarországon érintett vállalkozások versenyképességének a növelése szempontjából. Hiszen ha visszagondolunk, szintén a tavalyi adótörvények beterjesztésekor a miniszteri expozénak ez volt a lényege, a miniszter úr erre hívta fel a figyelmet, hogy az adócsomag elsődleges szerepe a hazai vállalkozások versenyképességének a javítása, az adócsökkentések, illetve harmadik helyen szerepel csak a költségvetési bevételek biztosítása. Ebből, azt gondolom, a versenyképesség javítását nem érte el az elfogadott törvénycsomag, és ezek a módosítások sem nyújtanak majd érezhető áttörést ezen a fronton.
Tehát azt szeretném kérni valamennyi képviselőtársamtól, hogy gondolkodjunk együtt annak érdekében, közös felelősséggel, hogy a hazai kis- és középvállalkozások, a Magyarországon működő társas vállalkozások az Európai Unióban is megtalálják a számításukat, tovább tudjanak erősödni, és méltó ellenfelei lehessenek az uniós tagországok hasonló versenypiaci szereplőinek.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés