BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Számunkra, mohácsi és baranyai polgárok számára nagyon fontos kérdéskörről szeretnék ma szólni a tisztelt Ház előtt. Ez pedig annak a belügyminiszteri utasításnak a következménye, amely tudomásom szerint még a tavalyi év őszén keletkezett, és amely az idei évben a Rendőrtiszti Főiskolán végzős és az eredeti tervek szerint Baranyában szolgálatot teljesítendő végzős hallgatóknak Budapestre való vezénylését jelentené.
Tudni kell azt tisztelt képviselőtársaimnak és a miniszter asszonynak is, hogy Baranya megyében régóta létszámgondokkal küzd mind a rendőr-főkapitányság, mind pedig a megyében működő rendőrkapitányságok. A mi helyzetünkben a mohácsi kapitányság területén különösen nagy a probléma, hiszen hosszú-hosszú évek óta jelentős, 20-25 százalékos létszámhiánnyal küzdött a kapitányság, és megfeszített munka, jelentős túlóramennyiség és komoly áldozatok árán volt elérhető az, hogy ezek a hiányosságok nem mutatkoztak meg a felderítés hatékonyságának esetleges csökkenésében, illetve a rendőri jelenlét minőségi változásában.
A kapitány úrral több éve folyamatosan egyeztettük azokat a kérdéseket, amelyek egyrészt az önkormányzat ülésein felmerülő, illetve ott megvalósuló beszámolóknak a következményei, másrészt a lakossági fórumokon elhangzott igényeknek az összesítései. A kapitány úr azt az ígéretet tette több alkalommal, hogy amennyiben jelentős tagtoborzás, egy, a rendőri munkát népszerűsítendő kis promóciós tevékenység következtében végre sikerül megfelelő mennyiségű fiatalt beiskolázni, akkor ők a kétéves tanulmányaik elvégzését követően visszakerülhetnek a mohácsi kapitányság, illetve Baranya megye más kapitányságainak a kötelékébe, és ezzel gyakorlatilag meg lehet növelni mind a rendőri jelenlétet, mind csökkenteni lehet azt a túlmunka- és többletmunkaterhet, amit a jelenlegi létszám el kell hogy viseljen. Nagyjából az idei évre rendeződtek volna ezek a problémák azzal a 70 végzős rendőrtiszti főiskolással, akiknek a visszakerülésével még mindig nem sikerült volna elérnünk a 100 százalékos állományfeltöltést, de végre nagyjából egy egészséges létszámgazdálkodás valósulhatott meg.
A kapitány urakat és bennünket, országos és helyi politikusokat is meglepett az az intézkedési terv, amelyet a miniszter asszony, illetve a Belügyminisztérium utasítása alapján ezeknek a végzős rendőröknek az elvonása jelentett. Meg kell mondjam őszintén, nehezményezzük ezt a helyzetet, és nagyon szeretnénk elérni azt, hogy ezen változás történjen. Én megértem Budapest problémáját, tudom azt, hogy itt is fokozni kell a rendőri jelenlétet, és az emberek biztonságérzetét a fővárosban is növelni kell, de azt gondolom, hogy nem lehet lemondani a vidék biztonságáról, és nem lehet semmibe venni azt a jogos igényt, amit a vidéken élő magyar polgárok saját és családjuk biztonsága érdekében elvárnak a rendőrségi és rendvédelmi szervektől.
Erre a fontos problémára szerettem volna felhívni a figyelmet, és arra szeretném kérni a Belügyminisztériumot, hogy vizsgálja felül ezt a döntését, próbáljon valamilyen más típusú megoldást találni a budapesti jelenlét erősítésére. Én nem szeretném azt, ha további ellentétet szülne a főváros és Magyarország egyéb városai, kistelepülései között ez az intézkedés. Azt szeretném, ha együtt, egységben és összhangban, valamennyi magyar állampolgár számára egységes biztonságot és nyugodt családi életet tudna biztosítani a Belügyminisztérium a rendvédelmi szerveken keresztül. Ehhez kérem államtitkár úr, illetve miniszter asszony segítségét.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés