DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az M5-ös fontosságát itt, ezen a helyen nem kell hangsúlyozni. Tudjuk, hogy fontos az országnak, fontos a Dél-Magyarországon élőknek, fontos az M5-ös meglévő szakasza mellett lévő településeken élő sok százezer embernek. Számunkra is fontos, minden lehetséges módon kinyilatkoztuk, hogy támogatjuk a tisztességes kivásárlását és a továbbépítést. Sokat tudunk erről az ügyről, de sok fontos részletet nem ismerünk.
Tudjuk, hogy az 1994-ben megkötött szerződést 1995 őszén a hitelezési szerződés aláírásával a Horn-kormány léptette életbe, a veszteség átvállalásával tovább tetézve a magyar fél számára egy addig is rendkívül hátrányos szerződést.
Tudjuk, hogy 2003-ban a Medgyessy-kormány hozzájárult a hitelcseréhez, javítva ezzel az AKA tulajdonosainak pozícióját, de nem tudjuk, hogy ezt miért tették.
Tudjuk, hogy a miniszterelnök úr konkrét határidőket adott miniszterének a tárgyalások lezárására, megfosztva saját miniszterét a tárgyalásokhoz szükséges mozgástértől. Nem tudjuk, hogy ezt miért tette.
Tudjuk, hogy 2003 közepén, tehát abban az időpontban, amikor a továbbépítést már opciós jogok nem korlátozták, komoly ajánlatokat kapott a kormány az M5-ös kivásárlására és továbbépítésére. Azt is tudjuk, hogy nem fogadták, húzták az időt, de nem tudjuk, hogy miért tették.
A miniszterelnök úr és a miniszter urak többször elhangzott nyilatkozataiból tudjuk, hogy az eredeti szándék a Postabank eladásából befolyt összegekből a teljes kivásárlás volt. Nem tudjuk a valós okát annak, hogy miért tértek el ettől az általunk is támogatott szándéktól. Nem tudjuk, mi lett a 101 milliárd forint sorsa; csak sejtjük, hogy lenyelte a költségvetés, csak feltételezzük, hogy ezen jobb sorsra érdemes összeg nélkül 6 százalék felett lett volna a költségvetés hiánya.
Tudjuk, hogy a 40 százalék tulajdoni hányad nem biztosít tényleges beleszólást egy cég vezetésébe. Névleges részvételhez drága, érdemi irányításhoz kevés. Nem tudjuk, hogy miért ezt a megoldást választották.
Tudjuk, hogy a tárgyalások során komoly, Európa egyik legnagyobb bankjának finanszírozásával megtámasztott ajánlatot kaptak. Az ajánlat összességében 140 milliárd forinttal kedvezőbb, mint a nyilvánosságra hozott megoldás, és biztosította volna az önök által másokon számon kért, de önök által gondosan kikerült közbeszerzési eljárás alkalmazását. Nem tudjuk, nem értjük, hogy miért utasították el ezt az ajánlatot. Kinek jó ez? Kinek, kiknek az érdekét szolgálja ez az önök által választott megoldás?
Csak remélni tudjuk, hogy az aláírásig még egyszer átgondolják a lehetőségeket, és olyan megoldást választanak, amelyet nem kell titkolni az emberek előtt, amely szakmailag és morálisan vállalható, amely nem ró sokmilliárdos többletterhet a következő nemzedékekre; olyan megoldást, amely nem a politikai érdekeket, hanem ennek az évtizede húzódó, nagy fontosságú ügynek az egész ország számára megnyugtató, elfogadható megoldását biztosítja.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az embereknek joguk van tudni, hogy mire akarnak öt-hat-hétszáz milliárd forintot elkölteni. Hozzák nyilvánosságra az egész ügyet, az ajánlatokat, a számításokat. Ne a múlttal manipuláljanak, hanem a saját felelősségüket méressék meg a tények nyilvánosságra hozatalával.
Köszönöm az időt, elnök asszony. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés