DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az adott témával kapcsolatban szeretnék négy dolgot elmondani.
Egyrészt, miután a kormány természetesen tudta, hogy kétharmados döntéseket igénylő módosítási javaslatot terjesztett a Ház elé, ezért még a beterjesztést megelőzően kezdeményeztünk négypárti egyeztetést az adott ügyben. Sajnálatos módon ez a négypárti egyeztetés legfeljebb hárompártira sikeredett három alkalommal is. Azt kell mondanom, hogy mi minden alkalommal a megfelelő személyeket értesítettük arról, hogy ilyen egyeztetést kívánunk lefolytatni. A legnagyobb ellenzéki párt ezeken a megbeszéléseken akkor nem képviseltette magát, szervezési okokból elsősorban, mint utóbb ez kiderült a személyes megbeszélések során.
A második, amit szeretnék elmondani, az az, hogy olyan javaslatról van szó, amelyről meggyőződésem szerint rendkívül fontos, hogy megfelelő időben, a parlamentben megfelelő többséggel döntés szülessen, hiszen nem hiszem, hogy bármely politikai erőnek érdekében állna, és bármely politikai erő megengedhetné azt, hogy az egyébként kétharmados módon szabályozott tételeiben a vámtörvény esetleges el nem fogadása, a módosítások el nem fogadása esetén egy olyan helyzet jöjjön létre, amikor nem tud működni a vámhatóság jelen pillanatban kétharmados módon szabályozott tevékenységi köre. Szerintem ezt nem fogja a Fidesz sem proponálni, pontosabban nem fogja ezt a helyzetet a maga részéről a későbbiek során előidézni vagy megteremteni.
A harmadik, amit szeretnék megemlíteni, az a következő. A különböző egyeztetések során, bizottsági vélemények alapján, illetve a parlamentben elhangzott hozzászólások alapján egyértelművé vált, hogy melyek azok a pontok, amelyeket bizonyos mértékben másként ítélünk meg, vagy bizonyos megfogalmazások mögött mást feltételeznek, mást gondolnak képviselők. Éppen ezért az elmúlt napokban több olyan módosító javaslat is megfogalmazásra került, amely ezeket a félreértéseket vagy belegondolásokat pontosítja. Remélem, hogy a következő napokban a benyújtott módosító javaslatok megismerése után ezekben a kérdésekben közös álláspontot tudunk elfoglalni kormánypárti és ellenzéki képviselőkkel együtt.
Végezetül, negyedik pontként szeretném megemlíteni, hogy a benyújtott módosító javaslatok megismerését követően az ellenzéki frakciókkal egyeztetést kezdeményezek arról, hogy még ennek a hétnek a végén vagy pedig a jövő hét első napján lehetőség legyen annak az egyeztetésnek a lefolytatására, amelyen immáron a frakciók által felhatalmazott, azaz véleménynyilvánítási joggal rendelkező képviselőtársak meg tudnak állapodni a végső szövegezésben. Ugyanis meggyőződésem szerint ez rendkívül fontos ahhoz, hogy kellő időben megtörténjen a megfelelő módosítás, hogy ezt követően pedig a szervezet maga a módosult törvény előírásához tudjon alkalmazkodni, hiszen alsóbb szintű jogszabályok megalkotására is szükség van a törvény elfogadását követően. Éppen ezért most szeretném egyértelművé tenni ellenzéki képviselőtársaim számára is, hogy erre az egyeztetésre várjuk őket, és a közeli napokban a pontos időpont kitűzésére is sor kerül annak érdekében, hogy a parlamentben tovább folyhasson a törvényjavaslat vitája, és sor kerülhessen majd a módosító javaslatokról, végül pedig a törvényjavaslat egészéről történő szavazásra. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés