ÉKES JÓZSEF, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót, és talán ahhoz szólnék, amit Kuncze Gábor úr az utolsó előtti mondatában mondott az unokáink és gyermekeink közös jövőjével kapcsolatosan. Érdekes volt Göndör István képviselőtársam hozzászólása, aki úgy fogalmazott, hogy az ellenzék részéről kevés értékelhető javaslat fogalmazódott meg az elmúlt időszakban. (Göndör István: Bocsánat, nem ezt mondtam!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Göndör Képviselőtársam! A Magyar Demokrata Fórum másfél éve következetesen fogalmazza meg: a nemzeti alapértékek közös megfogalmazását kellene a magyar parlamenti pártoknak együttesen alkalmazni. Ideértem az agrárkérdéseket, a környezetvédelmi kérdéseket, a természetvédelmet, a magyar gazdaság kérdését, a kutatás-fejlesztést, az oktatást, a kis- és középvállalkozások támogatását és lehetne fokozni, hogy miben kellene tulajdonképpen a közös értékeket megfogalmazni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A 24 európai parlamenti megfigyelő körülbelül több száz milliárd forint megtakarítást vagy eredményt tudott produkálni az elmúlt időszakban a magyar költségvetés számára. Lehet bizonyítani, lehet másképp fogalmazni, de ha ezen költségkeretek a magyar költségvetés számára nem megtakarításként jelentkeznek, ha az agrárágazat jelenlegi helyzetét nézzük - hisz Szanyi Tibor államtitkár út többször megfogalmazta, hogy több száz vágóhidat, sertésüzemet kell bezárni -, ha a jelenlegi befizetési arányunkat nézzük, amely 155 milliárd, és ezzel szemben ebben az évben körülbelül 270 milliárd forinttal többet kapunk az Európai Uniótól, és ha hozzászámítjuk ahhoz, hogy a magyar gazdaság területén milyen sérülések fognak bekövetkezni, és ha azt forintosítjuk, akkor lehet, hogy nettó befizetői vagyunk az Európai Parlamentnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes számomra visszaidézni, Medgyessy Péter miniszterelnök úr annak idején kétszer járt Ajkán a kampány során, ahol érdekes módon fogalmazott: Rendezzük a bányászok sorsát, nem fog bányabezárás bekövetkezni, csökkentjük a vállalkozások terheit, növeljük az önkormányzatok mozgásterét.ö Szeretném itt elmondani, hogy ezekből tulajdonképpen egy-egy településre vonatkoztatva nemigen valósultak meg a dolgok.
Állami szintén - és ezt talán a pénzügyminiszter úrnak szeretném mondani, hisz ő úgy fogalmazott, hogy kemény munka, szép feladat -, ha önnek lehetősége lett volna 2002-ben, amikor a kormányzati ciklus indult, akkor azt mondanám, hogy igen optimistán lehet elé nézni annak a mondatnak, amit ön megfogalmazott, de félidőben ez már nagyon nehezen követhető és nagyon nehezen végrehajtható, hisz a kormány a maga részéről a tavalyi év költségvetése összeállításánál megközelítőleg 500 milliárd forintot takarított meg, vagyis tűzött ki célul megtakarításként, és ön most további 180 milliárd forinttal kívánja a költségvetés visszalépését eredményezni.
Szeretném visszaemlékeztetni önöket arra, amikor tavaly a parlamenti ülésen a költségvetés vitája volt, az áfával, a különböző adómértékekkel kapcsolatosan a Magyar Demokrata Fórum is megfogalmazta az álláspontját. Én Veres János államtitkár úrra emlékezem vissza, aki úgy fogalmazott, hogy sem az energiaadó, sem a környezetterhelési díj az állampolgárokat nem fogja terhelni. Minden szolgáltatói díj emelkedett, akár Budapesten, akár vidéken, akár bármelyik településen, ahol a csatornázással kapcsolatosan, a távfűtéssel kapcsolatosan mindenhol annak mértékével is plusz megterhelték a helyi díjakat, amilyen mértékben ezen adók megjelentek a magyar törvényben.
(10.40)
Szeretném azt is hangsúlyozni, például hogyan viselkednek az önkormányzatok, hisz a kis-, középvállalkozások esetében nemcsak a kedvezmények kisöprése következett be, nemcsak az áfa növekedése következett be, nemcsak újabb adók bevezetése történt meg, hanem ezzel párhuzamosan sajnos az önkormányzatok is azon lépéseket megtették, amelyekkel tovább csökkentették a kis-, középvállalkozások kedvezményeinek a formáját, tovább növelték a helyi kis-, középvállalkozások terheinek a mértékét, hiszen újabb adókat vezettek be, kénytelenek voltak újabb adókat bevezetni, így például építményadó, és egyéb más területi megszorítások történtek a kis-, középvállalkozások irányába. Nézzük egy önkormányzat helyzetét! Ma ott tartanak az önkormányzatok, hogy például Ajka esetében 130 millió forintos működési hiány van, de ez nemcsak Ajkára jellemző, jellemző minden más kisebb és nagyobb településre is. Közel 500 millió forint hitelt kellett felvennie a városnak, vagyonfelélés történik. Ugyanez állami szinten is és önkormányzati szinten is teljes egészében megjelenik.
Szociális feszültségek alakultak ki - és itt utalok a Lendvai Ildikó által elmondottakra -, hiszen tovább nőtt a szociális rászorultak száma, hiszen elvontunk ott is kedvezményeket, a fiatal házasok esetében is vontunk el kedvezményeket, tehát tulajdonképpen egy rétegnek a lecsúszása is be fog következni.
Ugyanígy, ha nézzük Magyarország demográfiai helyzetét és a munkahelyteremtéssel kapcsolatosan fogalmazunk, sajnos ott is katasztrofális állapotok vannak, hiszen fogy a magyar nemzet, évi 40 ezer fővel. Ezekre sajnos a mai kormány semmiféle hosszú távú elgondolást nem próbált meg tulajdonképpen a magyar állampolgárok irányában felsorakoztatni.
Nézzük az agrárkérdéseket! Bekövetkezett az Európai Unión belül is a KAP-reform. Évente 5 százalékkal fog csökkenni az Unió részéről adható agrártámogatások mértéke. Hangsúlyozottabban kerül elő a vidékfejlesztés, regionális fejlesztés és a decentralizálás kérdése az uniós tagországokon belül. Megfogalmazta-e Magyarország egyáltalán saját termék- és piacvédelmét? Hiszen azt nagyon jól tudjuk és halljuk, hogy hány vágóhidat, hány húsüzemet kell bezárni. Figyelembe veszi-e azokat a törvényeket, amelyeket az Európai Unió a maga részéről megalkot és ajánl a tagországok számára, génmanipulált termékek kérdése, élőállat-szállítása kérdése? Hiszen azt preferálja, hogy elsődlegesen a saját üzemi méretek között kell ezekkel foglalkozni, és inkább export formájában kell a piacra juttatni.
Ugyanez a vidékfejlesztés területe, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a kistelepülések megtartó képességének a fokozása az elsődleges cél. Mi történik a kistelepüléseken? Egyrészt csökken a lélekszáma a kistelepüléseknek, elöregszenek, minden téren tulajdonképpen, akár agrárágazat területén, akár vállalkozás területén a kistelepülések irányában egyfajta sérülés történik. Nem azok a folyamatok indultak meg Magyarországon, amelyeket az Európai Unió a maga részéről megfogalmazott a vidékfejlesztés területén; itt van a kisposták kérdése, iskolabezárások, óvodabezárások, és lehetne fokozni tovább, hiszen az önkormányzatok, a kistelepülési önkormányzatok helyzete is tovább romlott, hiszen költségvetési szempontból is messze elmaradnak attól a költségvetési forrástól, amelyet a kormány a maga részéről megígért.
Az Európai Unión belül, és nemcsak az Európai Unión belül, hanem az EBESZ-nél, az Európa Tanácson belül is óriási nagy téma a kis-, középvállalkozások támogatási rendszerének a tovább fokozása és annak erősítése.
Itt van a kutatás-fejlesztés kérdése is. Nálunk, Magyarországon sajnos ellentétes lépések történnek, hiszen a 900 ezer kis-, középvállalkozás irányába további szigorításokat fogalmazott meg a kormány, adókat vezetett be. Ezzel szemben az Európai Unión belül megfogalmazzák a kis-, középvállalkozások támogatási rendszerének a szükségességét, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a multinacionális cégek évente 0,4 százalékkal csökkentik a foglalkoztatás arányát, ezzel szemben a kis-, középvállalkozások 0,3 százalékkal képesek növelni, és ha megnézzük az uniós országokat és Magyarország helyzetét is, azért a foglalkoztatás területén a kis-, középvállalkozások adják a kétharmad részét, vagyis több mint a kétharmad részét a foglalkoztatásnak. Tehát ezen a területen igenis Magyarországnak meg kell fogalmaznia a közös nemzeti alapértékeket, ezt a Magyar Demokrata Fórum többször hangsúlyozta. Ma már ott tartunk, hogy a kormányzati oldal részéről is többen ugyanezt próbálják hangoztatni, csak amikor az ellenzék részéről javaslatok történnek a megfogalmazásra, nagyon sajnálom azt, hogy kormányzati képviselők szája egyfajta széles mosolyra, sok esetben gúnyos mosolyra húzódik, és ezzel tulajdonképpen az egység olyan értelemben, hogy határon túl azt megfelelőképpen közösen tudjuk képviselni, nem biztos, hogy ebben a formában megállja a helyét.
Tegnap az Európai Parlament külügyi bizottságában a széken kicsikét lejjebb süllyedtem, és itt talán Kuncze Gábor szavait kellene visszaidézni, aki a miniszterelnök úr beszédére a hétfői napon a reakciójában kifejtette, hogy félnetek nem kell a négypárti közös lista állításával kapcsolatban; én ehhez még szeretném hozzátenni: csak pirulni. Sajnos tegnap az Európai Parlament külügyi bizottságában olyan megfogalmazás történt, hogy Magyarország miniszterelnöke közös négypárti parlamenti képviselői listát ajánlott meg, és ez sajnos az Európai Unión belül tulajdonképpen a demokrácia megsértését vonja maga után, és annak a talán közel 400 embernek a részéről, aki ott ült a külügyi bizottságban, egyfajta mosoly övezte ezt a bejelentést. Ezzel a kérdéssel, úgy érzem, nem ilyen szinten kellene foglalkozni, ez a pártok belső ügye, és valóban az ország gazdasági kis-, középvállalkozói, kutatás-fejlesztési és a hosszú távú programjainak a megfogalmazásában kellene közös lépéseket megtenni, és nem vádolni visszamenőlegesen minden egyes kormányt, hiszen önök annak idején - és ezt a miniszter úrnak is szeretném mondani - szakértői kormányt ígértek 2002-ben. Tudták azt, hogy milyen állapotban van a magyar gazdaság, ennek ellenére szakértői kormányt ígértek, és másfél év vagy közel két év után a szakértői kormánynak a jelenlegi állapota azt vonja maga után, és nem a hazai közvélemény-kutatók, hanem a külföldi neves pénzügyi-gazdasági kutatóintézetek által Magyarország irányába megfogalmazott negatív hatásokat kellene elsődlegesen figyelembe venni, és azt is figyelembe kellene venni, tisztelt képviselőtársaim - lehet a fejet csóválni, lehet mosolyogni -, hogy a csatlakozó tíz ország közül ezelőtt két évvel Magyarország az elsők közé tartozott, az elsők közé. Ma ott tartunk, hogy a csatlakozó tíz ország közül sajnos a hatodik, hetedik vagy talán a nyolcadik helyet foglaljuk el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük meg Szlovákia, Csehország, Lengyelország lépéseit! Mi bugyuta módon, elnézést, hogy így fejezem ki magam, hivatkozva az Unióra, áfát emelünk. Mit csinál Lengyelország, mit csinál Szlovákia, mit csinál Csehország? Csökkenti az áfát. (Közbeszólás az MSZP soraiból: 19-re emelte!) Miért csökkenti az áfát? Fel kellene tenni ezt a kérdést, és nem gúnyosan mosolyogni és gúnyosan fogalmazni dolgokat, tisztelt képviselőtársaim, hanem (Közbeszólások az MSZP soraiból: Emelte! - Emelte, nem csökkentette!) Magyarország emelte, ők csökkentették az áfát. (Podolák György: Szlovákia emelte!) És ma már ott tartunk, hogy félő, hogy Szlovákia lesz hozzánk képest talán egy kis Luxemburg, ebbe kellene belegondolni.
Abban a helyzetben, amiben ma jelenleg a magyar gazdaság tart, ahol jelenleg a magyar gazdaság él, ahol az állampolgárok érzései nemhogy javuló tendenciát mutatnának, hanem sajnos romló tendenciát mutatnak, szeretném önöknek idézni azt, hogy két ajkai idős nyugdíjassal beszélgettem a múlt héten, és ők elmondták, hogy egyikőjük kénytelen eladni a lakását, kénytelenek összeköltözni annak érdekében, hogy mindketten a saját nyugdíjukból ki tudjanak jönni, és ez szomorú állapot, tisztelt képviselőtársaim.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés