KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy biztos: Varga Mihály képviselőtársunkat nem lehet azzal vádolni vagy támadni, hogy bármilyen hibát elkövetett volna az általa benyújtott költségvetésben, ugyanis ő az egyetlen magyar pénzügyminiszter néhány évtizedre visszatekintve, aki nem nyújtott be költségvetést. (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)

Talán ez is az oka annak, hogy amikor adatokat hasonlít össze, akkor kiragad időpontokat, és statikus módon hasonlítja össze a különböző adatokat, elfelejtvén, hogy azért inkább a tendenciákat érdemes figyelni. Például azt a tendenciát, hogy amikor 1998-ban a Fidesz-kormány átvette a kormányzást, akkor a magyar gazdaság egyensúlyi állapotban volt (Domokos László: 2004-et írunk!), és nagyon erősen felfelé ívelő növekedési tendenciát mutatott, '98 második negyedévében a gazdaság növekedése 5,8 százalékos volt. Aztán ez a tendencia megfordult, elkezdett lefelé menni, és amikor elérkezett a mélypontra, akkor történt meg a kormányváltás, vagyis a Medgyessy-kormány egy leszálló ágban levő gazdaságot vett át.

Ezt a trendet kellett megfordítani, és ezt a trendet a Medgyessy-kormány az eddig rendelkezésünkre álló adatok alapján meg tudta fordítani. Erre persze idő kellett, és ki fogok térni arra, hogy természetesen voltak különböző problémák is. (Lasztovicza Jenő egy anyagot felmutatva: Amit kiosztottatok, ezen nem ez látszik!) De képviselőtársam mutogatja ezt a Pénzügyminisztérium által kiosztott anyagot; helyes, akkor hadd idézzek egy dakota közmondást: a tények makacs dolgok, bár a Fidesz még makacsabb, kétségkívül (Derültség a kormánypárti padsorokban.), de akkor tekintsünk erre az ön által is hivatkozott anyagra. Ennek 4. oldalán talán ön is látja azt a táblát, ami az ipari termelés alakulását mutatja, vessen rá képviselőtársam egy pillantást, a Fidesz-kormány utolsó időszakára, 2001. harmadik negyedév: mínusz 1,6 százalék, negyedik negyedév 0,8 százalék, az első negyedév 0 százalék, a második negyedév 1,4 százalék. Itt történt meg a kormányváltás, ezt követően ennél már csak magasabb adatok találhatóak.

De ha a lap aljára pillant, akkor találkozik azzal is, hogy nem felel meg feltétlenül a valóságnak Varga Mihály állítása, ami az export alakulását illeti, 2001. negyedik negyedévétől kezdődően ugyanis az export az előző időszakhoz képest folyamatosan zuhan lefelé, végül 2001. negyedik negyedévében mínusz 2,9 százalékot ér el.

De ugyanez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, a feldolgozóipari beruházások alakulásával, amelyek a 2001. harmadik negyedévétől kezdődően folyamatosan negatív számot mutatnak, vagyis folyamatosan csökkent a feldolgozóipari beruházások aránya a Fidesz-kormány utolsó háromnegyed évében, évében, ami azért fontos, mert ennek a következménye aztán a későbbi időszakban a gazdasági növekedés visszaesése.

(10.20)

Már itt látszott, hogy a vállalkozások nem bíztak a jövőben, ilyennek ítélték a helyzetet, ezért nem ruháztak be, és ezért esett vissza a későbbiek során a gazdaság növekedése. De mehetünk tovább a táblában: a foglalkoztatottak létszámának alakulását a 6. oldalon találják a képviselőtársaim.

Az hangzott el, hogy mennyire nőtt a foglalkoztatottság. 2002 első félévében 12 500 fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, hasonlítsuk hozzá 2003 első félévét, itt 76 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. Egyszerűen nem igazak azok az állítások, amelyeket az imént hallottunk, és ez azért probléma, képviselőtársaim, mert az is látszik, hogy Varga Mihály ugyan felállított magával szemben egy követelményt, hogy beszéljünk őszintén, de aztán ennek a követelménynek nem tudott megfelelni, pedig mi úgy ítéljük meg, hogy valóban eljött az őszinte beszéd ideje. Mert természetesen nem minden jó, ami jelenleg a gazdaságban van, mint ahogy az is igaz, hogy nem minden rossz, ami ma a gazdaságban van. A kettőt együtt érdemes nézni, már csak azért is, mert természetesen való igaz, a jövőre kell vetni a tekintetünket, érdemes a múltbeli tendenciákra figyelemmel lenni, nem azért, hogy egymást szidjuk, hanem azért, mert azokból tanulságok vonhatóak le, amelyeket a jövőben hasznosítani tudunk.

Szólnék, ha már itt szó volt róla, az első száz nap intézkedéseiről magam is, és természetesen én emlékszem még arra, hogy mit mondtam 2002 júliusában, mint ahogy arra is emlékszem, hogy előttem a Fidesz vezérszónoka mit mondott, hogy milyen fantasztikus állapotban van a gazdaság. Válaszolhatnám azt is, hogy hibáztam, hittem a Fidesznek, soha többet nem fogok természetesen, de a dolog persze nem ilyen egyszerű. A választási ígéretek teljesítése bizonyos tekintetben fontos dolog, mert a politika iránti bizalmat képes erősíteni.

Van azonban a 2002-es kampánynak szerintem egy másik tanulsága is: nem szabad olyan módon kampányolni, hogy a teljesíthetetlen ígéretek uralják el a terepet, mert ha nem teljesítik őket, akkor vész a bizalom, ha meg teljesítik őket, akkor különböző problémák következnek belőle. A kormány teljesítette az ígéreteit, ezt visszacsinálni nem kell, nem is lehet természetesen, és nem lehet azt sem vitatni, hogy a pedagógusok, egészségügyiek esetében valóban egy több mint tízéves lemaradás pótlása szükséges volt vagy nem - szükséges volt, kellett; ha már így történt, helyes, hogy megtörtént. A helyzet azonban az, hogy ennek bizony következményei vannak, és ezekkel a következményekkel kellene őszintén szembenézni azért, hogy a megfelelő megoldásokat megtaláljuk.

Hadd tegyem hozzá, hogy amikor a mai problémákról beszélünk, még mielőtt a különböző területekre rátérnék, persze a bizalomvesztésről érdemes szólni, mert a tendenciák kétségkívül jók, ezekről Göndör István képviselőtársam részletesen beszélt, és a Pénzügyminisztérium által kiosztott anyag is bemutatja ezeket különböző grafikonokon keresztül. A magyar gazdaságnak azonban ma a legnagyobb problémája, hogy elveszett a gazdaság iránti bizalom. A gazdaság iránt pedig azért nincs bizalom jelenleg, mert túl magas a költségvetés hiánya, mert túlzott a költségvetés szerepvállalása, mert való igaz, túl nagyok az elvonások, illetve túl nagy a költségvetés újraelosztó szerepe; és ilyen körülmények között a befektetők ezerszer meggondolják, hogy az egyébként jó befektetési terepet jelentő Magyarországra beruházzanak-e, illetve azok, akik állampapírokat birtokolnak, esetleg megfontolhatják, hogy szükséges-e nekik ez a mennyiség, mert bizonytalanságok vannak a magyar gazdaságban. Ez az, ami miatt érdemes beszélni őszintén a dolgokról, mert erre kell nekünk választ találnunk.

A válasz tulajdonképpen egyszerű, csak természetesen a megoldások megtalálása a bonyolult. A helyzet ugyanis az, hogy csökkenteni kell valóban a költségvetés hiányát, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy az egyensúlyi állapot helyreálljon. Ez a gazdaság érdeke, ez vonzza majd a későbbiek során a befektetőket, és ez az, ami lélegzetvételhez juttathatja a gazdaságot, és megteremti annak a feltételeit, hogy egy növekvő gazdaság termelje meg azokat a többleteket, amelyek kiegyensúlyozott felhasználásával lehet a különböző területeken jobb helyzetet teremteni.

A képlet jelenleg úgy áll, hogy az egyik oldalon kimentek a kiadások, a másik oldalon pedig, immár 10-14 éve, nem történik semmi. Vagyis nem történt semmi azokon a területeken, ahol igazán át kellett volna alakítanunk a nagy elosztórendszereket, vagy azért, hogy ezek kevesebb pénzből hatékonyabb szolgáltatást nyújtsanak, vagy azért, hogy lehetőség legyen - nem a költségvetésen keresztül - a finanszírozásukhoz többletforrásokat bevonni, vagy egyszerűen csak azért, hogy a hatékonyabb rendszeren keresztül versenyképesebb országot legyünk képesek létrehozni. Mert a másik probléma, ami az elmúlt három év gazdaságpolitikája következményeként előállt, az, hogy az ország jelentősen veszített a versenyképességéből.

Az egyik oldalon lehetünk arra büszkék, hogy a bérek reálértéke az elmúlt két évben 25 százalékkal nőtt, megjegyzem, ezt kísérte a nyugdíjak reálértékének több mint 10 százalékos növekedése, és ha két év átlagában hasonlítjuk össze, akkor nem is értem, hogy miről beszélnek azok, akik azt mondják, hogy zsugorodunk, vagy azt mondják, hogy a pénz kevesebbet ér. Ugyanakkor azonban azt is látni kell, hogy - többek között ennek is a következményeként - veszítettünk a versenyképességünkből, és ezt kell nekünk most a következő időszakban fokozatosan visszafordítani. Ez, tisztelt képviselőtársaim, hosszabb távon biztosan nem megy azon reformok nélkül, amelyeket többek között a pénzügyminiszter úr is sürget, és amelyekről én majd a későbbiek során néhány szót szándékozom szólni.

Azok az intézkedések, amelyeket tett a kormányzat az elmúlt évben is a költségvetés kiadási oldalának visszafogása érdekében, és amelyeket szándékozik most is tenni, szükségesek, elengedhetetlenek, de azt látni kell, hogy változatlan rendszerek mellett minden költségvetési visszafogás természetesen nagyon erős konfliktusokat gerjeszt, ezért kell a későbbiek során ezek elkerülése érdekében átalakítanunk a rendszereket, a mi meglátásunk és javaslatunk szerint átalakítani a szociálpolitikánkat. Ha szűkösen állnak a források rendelkezésre, akkor a pénzeknek egyre inkább azokhoz kell eljutniuk, akik nehezen élnek, akik számára ezek az összegek valódi segítséget jelentenek. A miniszterelnök úr hétfői beszéde, illetve a pénzügyminiszter úr iménti beszéde erre vonatkozóan tartalmazott elemeket; biztosak vagyunk benne, hogy a rászorultak irányába kell a pénzeket a szociálpolitikában átcsoportosítani, nem kell azokat finanszírozni, akik erre a maguk erejéből is képesek.

Ami az egészségügyet illeti: a rendszer jelenlegi formájában nehezen finanszírozható, több pénz kell bele. Tud-e a költségvetés több pénzt beletenni? Nem. Terhelhetőek-e tovább a vállalkozások több pénzzel, nagyobb mértékű egészségügyi járulékkal? Nem. Akkor viszont nincs más, hiába kerülgetjük, hiába lökdössük el magunktól immáron több mint tíz éve, nincs más lehetőség, mint az egymással versengő biztosítók rendszerén keresztül bevonni azokat a pénzeket, amelyek ma is bemennek természetesen paraszolvencia formájában, egyes becslések szerint ezek mértéke meghaladja a százmilliárd forintot, csak nem az egészségügyben hasznosulnak. Ez a rendszer az egyedül, ami hosszabb távon a jelenlegi helyzetből kilábalást jelenthet, mert megjelenik egy olyan szereplő, amelyik érdekelt abban, hogy egyre magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtson a betegek számára, hiszen akkor kötnek vele biztosítást, és ezért abban is érdekelt, hogy az egészségügyi intézmények olyan állapotban legyenek, hogy képesek erre a magasabb színvonalú szolgáltatásra, ezért megfelelő színvonalon finanszírozza meg őket.

Ilyen irányú elmozdulások történtek az elmúlt időszakban, mi az irányított betegellátási rendszer kiterjesztését ilyennek tekintjük. Ez már magában hordozza az átalakítás lehetőségét, ezen az úton kell majd továbbhaladni, mert megítélésünk szerint egyszerűen nincs más lehetőség. Ugyanez a helyzet a közigazgatás reformjával. Tud a költségvetés több pénzt beletenni ebbe a rendszerbe? Nem tud. Elégséges színvonalú szolgáltatásokat nyújtanak a közigazgatásban, akár az önkormányzatokban a polgárok számára? Nem.

(10.30)

Kellene magasabb színvonalú hatékonyabb szolgáltatás? Igen. Ehhez azonban át kell alakítani a rendszert, és érdemben kell hozzányúlni; valóban mozdulni a kistérségek és a régiók irányába, és fel kell adni a jelenlegi rendszer bizonyos elemeit. Ha ezt nem tesszük meg, akkor maradnak évente ugyanazok a viták, amelyekkel ma is szembenézünk, miközben a rendszer egészének finanszírozása fokozatosan egyre rosszabbá válik.

Ennek a keretében vagy akár külön is kell majd az oktatás reformjáról beszélni, ugyanilyen módon egyébként. Vajon a kisiskolákban, az alsó tagozatokban megfelelő színvonalú szolgáltatást, oktatást nyújtunk-e a gyerekeknek, növeli-e ez az esélyeiket vagy inkább rontja. És vajon például a felsőoktatás jelenlegi keretei között valóban megkapják-e azt a versenyképes tudást a hallgatók, amire szükségük van ahhoz, hogy az átalakuló országban és Európában és a nagyon kemény versenyfeltételek között érvényesüljenek avagy nem, mert ha nem, akkor bizony ott is át kell alakítani a rendszert annak érdekében, hogy az elvárt eredményeket hozni legyen képes.

Ezt lehet elmondani minden területről - hogy reagáljak Csepeli György államtitkár úr felszólalására -, különösen kiemelten az informatika területéről. Azért kell vele törődni és egyre többet törődni, mert ez az az eszköz valójában, ami nagyban segíthet hozzá minket az esélyegyenlőség erősítéséhez, a későbbiek során pedig a versenyképes tudás birtoklásához.

Én is szeretnék valamennyit szólni az agráriumról; egyrészt azért, mert az agrárium önmagában is mutatja, hogy mi történt az elmúlt 14 évben, és hogy működött a politika akkor, amikor a pillanatnyi napi érdekeinek vetett alá egy fontos területet, és ezen keresztül hogy hozta olyan helyzetbe, hogy most, amikor Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozik, a mezőgazdasága versenyképességével vannak a legnagyobb gondok. És itt megint, ha őszintén akarunk beszélni, azt kell mondanunk, hogy a '98-2002 közötti időszak rosszabb helyzetbe hozta a mezőgazdaságot, mint amilyenben lehetne. (A Fidesz padsorai felé fordulva:) Ez így van, képviselőtársam, minden mutatót meg lehet nézni, és ez következik belőle. Mert ha olyan jó helyzetben voltak, akkor viszont azok a többletpénzek, amelyek azóta bementek a mezőgazdaságba, még jobb helyzetbe hozták volna őket, de ez nem következett be.

Függetlenül attól, hogy nyilván politikai motívumok is szerepet játszanak a mostani demonstrációban, nyilván sokkal nagyobb beleérző képességgel kell a parasztság problémáihoz nyúlni, mert azok tényleg léteznek, ráadásul tudatosítani kell, hogy a termelés alapú támogatások megszűnnek 2007-től kezdődően vagy jelentős mértékben csökkennek különböző területeken, és előtérbe kerül a tájgazdálkodás, az agrár-környezetvédelem, illetve a vidékfejlesztés. Ebbe az irányba kell eltolni a rendszert, mert ezen tevékenységek költségeinek 80 százalékát támogatja majd az Európai Unió. Itt van az a terep, ahol több százezren, olyanok, akik ma a magyar mezőgazdaságból nehezen képesek megélni, megélhetési lehetőséget találhatnak maguknak. Ezért kell az agrárstratégiát ilyen értelemben a későbbiek során majd átalakítani.

A Szabad Demokraták Szövetsége fontosnak tartja, hogy bátran nyúljunk hozzá a különböző területekhez, és hajtsuk végre azokat az elengedhetetlen lépéseket, amelyek hosszú távon segítik az áhított cél elérését: kisebb állam, hatékonyabban működő rendszerek, amelyek a polgárok részére magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtanak. Azt azonban látni kell, hogy ezek mind-mind olyan ügyek, amelyek nem egy kormányzati cikluson belül záródnak le, hanem hosszabb távon építkező rendszerekről van itt szó, ezért szükséges a politikai erők egyetértése.

Ha ez nem hozható létre, akkor előáll az a helyzet, amit az elmúlt 14 évben számos alkalommal figyelhettünk meg, hogy az új kormány visszacsinál mindent, ami még el sem indult igazán, kezdi elölről, aztán kormányváltást követően megint kezdődik minden elölről, és a végén több mint tíz éven keresztül minden változatlan marad, és fokozatosan veszítjük el azokat az esélyeket, amelyeket pedig a jövőnk érdekében megragadni kötelességünk lenne azért, hogy a gyermekeink lehetőleg már egy minden tekintetben európai országban élhessenek. Ezért kell ezeken a vitanapokon érdemben vitatkozni, és nem pedig hagymázos álmokat kergetni, nem pedig összevissza hazudozni arról, hogy ide is több pénz kell, oda is több pénz kell (Göndör István: Ez nem 500 milliárd!), meg ott is emelni kell a béreket, meg ott is növelni kell a támogatásokat, mert ebből nem jön ki semmi. (Dr. Fónagy János: Valóban nem lehet összevissza! Ezzel egyetértünk!) Legfeljebb félre lehet vezetni milliókat, lehet a körükben népszerűséget szerezni, aztán a végén lehet majd számukra lényegesen nagyobb csalódásokat okozni folyamatosan, akkor, amikor kiderül, hogy nem teljesíthetőek azok az ígéretek, amelyeket egyébként valótlan állításként vagy hazugságként érdemes nevesíteni leginkább.

Ha ez a vita ezzel szemben hozza azt az eredményt, hogy őszintén vagyunk képesek beszélni, és hozza azt az eredményt, hogy alapkérdésekben képesek vagyunk leülni egymással, és közösen megkeresni az előremutató megoldásokat, akkor érdemes volt. Ha nem, akkor megint elfecséreltünk egy napot.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu