KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Révész Máriusz említette a 18 százalékos adókulcsot - kár, hogy nem vezettük be, ha már itt eddig Szlovákiára hivatkoztunk. (Révész Máriusz: Ki van kormányon?)

Azt mondta, hogy a csatlakozó országok között már nem vagyunk elsők. A gazdaság teljesítménye, képviselő úr, mint ahogy arra már egyszer rámutattam a felszólalásomban, az önök időszaka alatt folyamatosan csökkent, amíg aztán alájuk nem ment. Ez az oka annak, hogy ott most magasabb mutatókkal dolgoznak, de hadd tegyem azt is hozzá, hogy a magyar gazdaságban az átalakulás sokkal korábban lezajlott. Az ő adataikkal, mondjuk, össze lehetne hasonlítani a '94-98 közötti időszakot, mert ha ennyire irigyeljük őket, akkor irigyeljük talán Szlovákia 15 százalékos munkanélküliségét is, vagy a magyar béreknél a mintegy 30-40 százalékkal alacsonyabb béreket.

Az állami adósság: azt is elmondtam a felszólalásomban, hogy a fizetési mérleg hiánya folyamatosan romlott az önök idején; 2000-ben 3,2 milliárd volt - euróban -, 2001-ben 2 a hiány, 2002-ben 2,8 milliárd, miközben folyamatosan nőtt a költségvetés hiánya is, és ennek a következtében természetesen megindult az államadósság növekedése. Ez is egy tendencia, amit önök hoztak létre, és ami aztán folytatódott tovább.

Végül pedig, ha már megemlítette, képviselő úr, a Horn-kormányt: a Horn-kormány megcsinálta azokat az elengedhetetlenül szükséges lépéseket, vállalva a népszerűtlenséget is, amelyek szükségesek voltak a gazdaság más pályára állításához. Ennek az eredményeivel találták önök magukat szembe '98-ban, azokkal a többletekkel, amelyek akkor valóban léteztek. Ezek egy részét valóban életszínvonal-növelésre fordították, mert hazavitték (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Majd a bíróságon... - Ki vitte haza? - Csak az igazat!), a többit pedig elpazarolták (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), és ennek a következménye, hogy utána a gazdaság újra leszálló ágba került. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

(11.00)

Forrás: parlament.hu