DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Képviselő Úr! Úgy tudom, a miniszter úrnak már volt alkalma szólni a közelesen Budapesten megrendezésre kerülő európai információs informatikai miniszteri konferenciáról, és örülök, hogy visszatértünk erre a témára, mert kifejezésre szeretném juttatni a magam nevében is, hogy ez a Budapesten megrendezendő európai miniszteri konferencia nagyon fontos lépés nemcsak az európai csatlakozás, hanem az információs társadalom kialakításának útján is.

A rendezvénynek voltaképpen mérlegkészítés a célja. Azt akarjuk megállapítani, hogy hol tartunk az európai országok mezőnyében, hogyan tudunk minél gyorsabban bekapcsolódni az európai információs társadalom megvalósításának második három évét jelentő eEurope 2005 programba. Ez a program az elektronikus üzletvitel, az elektronikus közszolgáltatások széles körű elterjesztését, valamint a felhasználói igények, az internet kultúrájának felkeltését célozza meg. Ezen a téren rengeteg még a tennivaló valamennyiünk számára.

Ez a rendezvény egyedülálló alkalmat kínál a jelenlegi EU-tagállamok részére az eredmények bemutatására és megvitatására, ugyanakkor az is nagyon fontos jellemzője ennek a konferenciának, hogy nemcsak a most csatlakozó országok, hanem a később csatlakozni vágyó országok is jelen lesznek. Ennek következtében tehát egy teljes spektrumú képet fog adni a konferencia Európáról a szónak nemcsak politikai, hanem kulturális értelmében is.

Külön elismerésként értékeljük, hogy ezt az eseményt felvette programjába az ír elnökség. Ez a legnagyobb, információs társadalommal foglalkozó konferencia az ír elnökség fél éve alatt. Egyedülálló, hogy egy elnökségi esemény helyszíne más országban van, és arra sem volt még példa, hogy egy EU-n kívüli államban - legalábbis időlegesen EU-n kívüli államban - kerül megrendezésre ez a konferencia. Így tehát talán nem túlzok, és talán nem valamifajta nemzeti büszkeség beszél belőlem, hogy eredményeink elismeréseként értékeljük, hogy a konferencia lebonyolításával hazánkat és azon belül a minisztériumot bízták meg.

Meggyőződésem, hogy a csatlakozás küszöbén kiváló alkalom lesz ez a konferencia hazánk számára, hogy az egyik legújabb, leginkább a jövőt meghatározó területen, az informatika és a tudásgazdaság területén fogadhatja Európa minisztereit, hívhatja fel figyelmüket hazánk eredményeire. Az európai miniszterek és megbízottjaik közvetlenül személyes tapasztalatokat szerezhetnek hazánk felkészültségéről, amely kitűnő lehetőséget kínál a hazánk gazdasági felkészültsége iránti bizalomépítésre és egyúttal a tapasztalatcserére.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu