DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak szeretnék az előző felszólalásra azokon a pontokon reagálni, ami megint számomra olyan, hogy kötődik ugyan, de mégis távol esik a most tárgyalt törvény spektrumán. Az egyik ez a bejelentés, tehát az import borok behozatalát bejelenteni. Érzem, hogy egy ilyen felvetett gondolat nyilvánvalóan nem egy kifejtett javaslat, de azt mondom óvatosan, hogy gondolkodjunk el ezen.
Azonban azzal mindenképpen számolni kell, hogy Magyarországon nem támaszthatunk eltérő feltételeket az import borok vonatkozásában, mint amit a magunk részére előírunk. Tehát ez azt jelenti, hogy a diszkriminációnak még a körvonalait is el kell kerülni. Tehát amennyiben ezt import borokra vonatkoztatjuk, hogy egy-egy területre bevitt borokat be kell jelenteni a hegyközségnek, akkor ezt a magyar borok vonatkozásában is ugyanúgy meg kell tenni. Még tovább megyek: gondolom, hogy ön nem a palackos importra gondolt. (Lasztovicza Jenő: Igen.)
A másik: még mindig ez a cukor dolog. Azt mondom, hogy ezt egy más alkalommal folytassuk le, de én már egy nagyon komoly előrelépésnek tartom, hogy ön elismerte, hogy egy-két bor esetében próbáljuk meg. Nagyon nagy híve lennék, ugyanis egy valódi hungarikumot tudnánk a magyar borokból csinálni, úgyhogy mi lennénk azon nagyon kevés ország egyike itt Európában, amelyik ezt nemcsak hogy a gyakorlatában nem használja, hanem eleve törvényileg ki is iktatja a borászatból.
Végezetül pedig: ne higgyünk a szirénhangoknak! Sokan szavaztak minden itt létező pártra, vannak olyan dolgok, amit nem lehet közakarat kérdésévé tenni, hanem ennek egy szakmai alapja van.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés