KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előző tízperces hozzászólásomat ott hagytam abba, hogy megpróbáltam megvilágítani azt a javaslat alátámasztására, hogy bizony milyen botrányos közpénzfelhasználásokra került sor, és éppen a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nek az újpesti klub vagyonkezelő részvénytársaságba történő befektetését taglaltam. Ez úgy néz ki, hogy körülbelül 200-300 milliós veszteséget jelent a magyar adófizetőknek.
Van ennél nagyobb tétel is még a Magyar Fejlesztési Bank esetében: 2001 februárjában informális kormányülésre alapozva 445 millió eurós - 445 millió eurós, ez több mint 100 milliárd forintos - kötvénykibocsátásra szánta magát a Magyar Fejlesztési Bank. Nem sokkal a februári döntés után, júniusban találták ki azt, hogy ezt azért kellene megtenni, hogy a MOL Részvénytársaság részvényeit vásárolják fel. El kell gondolkodni azon, hogy vajon kinek milyen érdeke fűződött ahhoz, hogy a már korábban privatizált MOL-t ismét állami tulajdonba próbálja felvásárolni - ennek egyébként az objektív feltételei sem álltak fenn.
Itt egy olyan sajátos üzlet köttetett, aminek a vége egymilliárd forintos veszteség. Ezt megint nem én mondom, ezt a nyomozók is megállapították, hogy sajnos egymilliárd forintos veszteség képződött ezen az üzleten, mert fix kamatra bocsátották ki a kötvényeket, 5,25 százalékos kamatra, és 4,5 százalékon helyezte ki a Magyar Fejlesztési Bank.
Az is érdekes - és erről kell a parlamenti vizsgálatnak szólni többek között -, hogyan van az, hogy amikor a magyar piacon meglehetősen jó likvidhelyzet volt, akkor kimennek nemzetközi porondra, mert általában akkor szokás kimenni kötvénykibocsátással a nemzetközi piacra, ha hazai forrásszűkében vagyunk.
Azon is el kell gondolkodni, és ezt kellene megvizsgálni, hogy vajon miért volt szükség arra, kinek az érdeke volt az, hogy egy összegben ilyen nagyságrendű kötvénykibocsátásra kerüljön sor.
Azzal is érdemes lesz majd a vizsgálatnak foglalkozni, hogy vajon hogyan lehetséges az, hogy a hitelfelvétel idején a nemzetközi piacon devizakamat-csökkenési trend volt jellemző, és akkor fix kamatra kötnek üzletet. Ez szakmai hiba volt, vagy pedig valamilyen más, sajátságos érdek motiválta a döntéshozókat? Merthogy akkor éppen nem volt szüksége a Magyar Fejlesztési Banknak tőkebevonásra.
Az is érdekes, és azt is meg kell vizsgálni, hogyan van az, hogy nem volt több ajánlat, vagy nem kértek be több ajánlatot. És még sorolhatnám, tisztelt képviselőtársaim, hogy mi mindent kellene például a Magyar Fejlesztési Bank ügyleteinél vizsgálni.
A második téma, amit Szabó Zoltán képviselő úr javasolt, az a Millenáris Kht.-val kapcsolatos ügyeknek a tisztázása. Itt sem arról van szó, hogy a büntetőeljárást kellene megismételni, hanem arról van szó, hogy meg kellene nézni, mi történt az egyébként százmillió forintos törzstőkével létrehozott Millenáris Kht.-val. Hogyan lehetséges az, hogy 2002. május 31-ére a száz százalékban állami tulajdonú Millenáris Kht. saját tőkéje mínusz 948 millió forintra módosult a létrehozását követően? Hogyan lehetséges az, hogy 2002. május 31-ére több mint másfél milliárd forintos hiteltartozást halmozott fel?
Hogyan lehetséges az, hogy két kitüntetett alvállalkozója vagy vállalkozója volt a Millenáris Kht.-nak, ez a Millenáris Részvénytársaság, amely kétmilliárd forintos megrendeléshez jutott, és a Pentaton Kft., 1,4 milliárd forintos megrendeléssel. Érdekes módon - és erre a vizsgálatnak, úgy gondolom, ki kell térni - ebben a két cégben különös érdekeltséggel bírt a miniszterelnöknek a személyes tanácsadója.
Vagy én úgy gondolom, Répássy képviselő urat is érdekli, hogy valójában mi történt itt a karórák ügyében, amely tranzakció több mint 400 millió forintjába került a magyar adófizetőknek, amelyért egyébként darabjáért egy USA-dollárt kellett fizetni, ahogy ezt behozták.
Vagy mi volt a szerepe, mondjuk, a Well Done Kft.-nek a Millenáris Park területén, hogyan használhatott ingyenesen helyiségeket? És azt is tudjuk, hogy ebben a kft.-ben szintén a miniszterelnök, Orbán Viktor személyes tanácsadójának volt a legnagyobb érdekeltsége. Én úgy gondolom, hogy ezt is meg kell vizsgálni.
A harmadik témakör az ISM-nek a tevékenységéhez kapcsolódik. Itt Répássy képviselő úr megemlítette azt, hogy persze Szabó Zoltánt meg engem a szocialista oldal nem ad ki, ha valaki megtámad bennünket, adott esetben hamis vád miatt. Hát képviselő úr, Deutsch Tamás miniszter úrral kapcsolatban, egykori miniszter úrral kapcsolatban megérkezett a bíróságnak a kikérője a parlamenthez. (Dr. Répássy Róbert: Gyurcsány feljelentette! Na és?) Képviselő Úr! Kik voltak azok, akik nem engedték, hogy a bíróság tisztázza Deutsch Tamásnak a szerepét? Önök voltak azok, akik álljt parancsoltak a bírósági eljárásnak! És most azt mondja, hogy persze, majd a bíróság jogosult megállapítani. (Dr. Répássy Róbert: Várjuk meg a felfüggesztést, várjuk meg!) Pedig lenne mit vizsgálni.
És most már nem a büntetőeljárást akarjuk mi újra kezdeni, hanem szeretnénk megnézni azt, hogy hogyan történhetett az, hogy 38 stadionban Deutsch Tamás egységes beléptető rendszert akart kiépíteni egy 1,7 milliárd forintos előirányzatból, ami egyébként után felnövekedett 5 milliárdra. Meg kellene nézni, hogyan lehetséges az, hogy mondjuk, a 4,7 milliárdos ajánlattal szemben volt egy 2,9 milliárdos ajánlat, és éppen a drágább győzött akkor, amikor egyébként be sem tudta fejezni (Dr. Répássy Róbert: M5-ös! - Vincze László: AKA Rt.!) ezt a munkát.
Ezzel kapcsolatban szintén a bizottságnak kellene azt végigtárgyalni, hogy vajon mit csinált Orbán Viktor 2002 januárjában, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetségnek az alszövetsége már írásban tiltakozott a miniszterelnöknél a stadion-beléptetőrendszernek a kiépítésével kapcsolatban.
És aztán meg kellene vizsgálni azt is, hogy 2002. május 14-én hogyan történt az az előterjesztés és annak az elfogadása, hogy majd a szállító visszavásárolja az ISM-től 3 milliárd forintért az egész eszközrendszert, és utána majd visszalízingelik 4 milliárd forintért.
Képviselő Úr! Lehet azt mondani, hogy ezek álhírek, itt a képviselőtársa olyat mondott, hogy ezek álhírek. Ezek nem álhírek, ezek tények, ezek egyértelműen megállapítható kárt okoztak a magyar adófizetőknek, az ön választópolgárainak, az én választóimnak. Tehát úgy gondolom, hogy emellett a vizsgálóbizottság nem mehet el szó nélkül.
És Szabó Zoltán képviselőtársam már szólt az Országimázs Központról, itt több mint tízmilliárd forintot költöttek el, különböző törvénytelen - a legfőbb ügyész is ezt állapította meg és az Állami Számvevőszék is - keretszerződésekre hivatkozva nagy értékű eseti szerződéseket kötöttek. Nem lehet elmenni, én úgy gondolom, ilyen nagyságrendű kiadás mellett.
A Legfőbb Ügyészség azt mondta, hogy voltak bizonyos tételek, például az olimpiai gazdaságélénkítő hatás, ez 356 millió forint, Amit a szívedbe rejteszö, ez 493 millió forint, Tessék választani, tíz éve szabadonö, ez is több százmillió forint. Ezek teljesítésre kerültek - igaz, hogy nem lelték fel a teljesítési igazolásokat. Megkérdezték az alvállalkozókat, hogy emlékeznek-e arra, hogy mi volt a többletköltségnek a tartalma. A vállalkozók, akik haszonélvezői voltak ennek a folyamatnak, persze emlékeztek.
(21.50)
De mi nem hagyatkozhatunk csak az ilyen bemondásokra! Úgy gondolom, meg kell hogy nézzük, hogy valójában azok a nagyon jelentős, több száz millió forintos, milliárdos kiadások, amelyeket leír az ügyészségi jelentés is, azok vajon milyen körülmények között születtek, kiket terhel azért a felelősség, hogy teljesítményigazolások nélkül kerültek kifizetésre, milyen mechanizmus volt az, ahol az ilyen döntések megszülethettek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Úgy gondolom, tisztelt Ház, hogy kétszer tízperces hozzászólásommal is sikerült bizonyítani azt, hogy ez a javaslata Szabó Zoltán képviselő úrnak megalapozott (Az elnök ismét csenget.), alkotmányos keretek között van, és kérem az ellenzéki képviselőket is, hogy támogassák.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés