LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr, önök a jóléti rendszerváltás sikereiről beszélnek, miközben egyre többen érzik magukat rosszul az országban. Önök a mezőgazdaság soha nem látott támogatásáról beszélnek, miközben a gazdák végső elkeseredettségükben napok óta demonstrálnak.

Miniszterelnök Úr! Ön nagyívű bejelentéseket tesz, de valójában nem tesz semmit, esetleg megpróbálja elterelni a figyelmet a valós problémákról. Miközben a kormány a mezőgazdaság problémáját áthárítja a feldolgozókra, sorra születnek olyan intézkedések, melyek szépen hangzanak, de nem a gazdáknak, hanem a kormánynak és a bankoknak hoznak valós eredményeket, több milliárd forint bevételt. Nem túlzás, ha egyszerűen ezt csak elvételnek nevezzük.

Az áfatörvény tavalyi módosítása következtében önök egyszerűen visszaveszik a gazdáktól a támogatás nemzeti részét, egyik kezükkel adnak, a másik kezükkel pedig áfaként visszaveszik azt, miközben ezt az összeget technikailag veszteségként kell a gazdáknak a könyveikben elszámolni. Önök megemelték a mezőgazdasági termékek áfakulcsát, miközben a kompenzációs felárat változatlanul hagyták.

Miniszterelnök Úr! Önök állítólag kiemelkedő figyelmet fordítanak a fogyatékkal élőkre, a csökkent munkaképességűekre, miközben az áfatörvény módosításával elvették versenyképességüket a piacon, hiszen ők kizárólag állami támogatással tudják a munkájukat végezni. Sőt, elérhetetlenné teszik az őket foglalkoztató munkahelyek fejlesztését, hatékonyságuk növelését.

Miniszterelnök Úr! Ön számtalanszor hivatkozik a nemzeti fejlesztési tervre, a hozzáadott értékre, a versenyképességre, új, nagy termelékenységű kapacitások létrehozására. Végigszámolták már, hogy mennyi a támogatás valós tartalma? Jó lenne, ha végre elérhető és valós pályázati lehetőségekről, támogatásokról, nem pedig a központi költségvetés és a kereskedelmi bankok pénzfeltöltéséről lenne szó. Az érvényben lévő törvények elveszik a pályázóktól elnyerhető források jelentős részét. Jól átgondolták ezt, miniszterelnök úr? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Vagy ön szerint az jelenti a jóléti rendszerváltást, hogy elveszik (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.) a rendelkezésre álló pénzeket a gazdáktól, a fogyatékosoktól… (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.)

Forrás: parlament.hu