LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslattal kapcsolatban mindössze egyetlen kérdéssel szeretnék foglalkozni, és ajánlom különösen Csizmár államtitkár úr figyelmébe. Ez pedig az elektromos környezeti terheléssel kapcsolatos védekezés kérdése.
A törvényjavaslat a munkavégzést hagyományosan kísérő, hosszú ideje ismert és kiismert veszélyforrások kiküszöbölésére törekszik az Európai Unióban is elfogadott intézményi formák hazai meghonosítása révén. Ezzel a törekvéssel természetesen egyet kell érteni, de arra is tekintettel kell lenni, hogy az élet már túllépett azon, hogy ma nyugodt lélekkel kijelenthessük, hogy csak az érzékszerveink révén közvetlenül tapasztalható munkahelyi veszélyforrások léteznek. Már évtizedekkel ezelőtt fel kellett készülni például a sugárfertőzésből adódó megbetegedésekre, és jelenleg szakmai vita tárgya a munkahelyek elektromos környezeti terhelhetőségének a mértéke.
A technikai fejlődésből adódó elektromos környezeti terhelés az elmúlt négy évtizedben - döbbenetes volt számomra, aki ezt olvastam - háromszázszorosára növekedett. A munkahelyeken a szinte minden helyiségben jelen lévő számítógépek, mobiltelefonok, elektromos térfigyelő rendszerek, kamerák, biztonsági berendezések, műholdakkal kapcsolatban álló nagy teljesítményű híradástechnikai eszközök, belépőkártyákat vagy kimenő árukat ellenőrző rendszerek mind-mind növelik a környezetünkben lévő tér elektromos terhelését.
Orvosok szerint még évtizedeket kell várnunk, hogy biztos képet kaphassunk az elektromos környezeti terhelés megengedhető és nem megengedhető mértékéről. Évekig tehát a munkavédelem, munkásvédelem bizonyos mértékben sötétben tapogatózik, hiszen nem lesznek arra vonatkoztatva megdönthetetlen bizonyítékai, hogy milyen szint a káros szint, mit köteles tenni a munkahely ilyen esetekben, s milyen védőeszközöket kell adni a dolgozóknak.
Ilyen esetekben, amikor tehát még elégtelenek az ismereteink valamely általánosan használt eszköz esetleges káros hatásairól, az Európai Unió az elővigyázatosság elvét javasolja. Az elővigyázatosság jegyében tehát van bizonyos cselekvési tere a munkavédelemnek olyan esetekben is, amikor még feketén-fehéren nem bizonyosodtak be a munkavégzés valamely eszközének vagy feltételének káros hatásai.
Elég, ha csak arra mondunk példát, hogy sok-sok életet meg lehetett volna menteni az iparban és az építőiparban, ha nagyobb figyelmet szenteltek volna annak idején az azbeszt káros hatásait feszegető első orvosi véleményeknek. Hasonló módon nagyon sok tüdőrák keletkezhetett passzív dohányzás révén, hiszen évtizedekig nem különítették el a dohányzóhelyiségeket a munkaszobáktól. Hiányzott tehát az elővigyázatosság, amelyik az első figyelmeztető jelekre hivatkozva megelőzhette volna, illetve csökkenthette volna ezeket a munkahelyi megbetegedéseket.
Egyetlen példát szeretnék még elmondani. Ma már köztudott, hogy a számítógépeknek nem a képernyője sugároz erősebben, hanem a hátsó része. Sok munkahelyen viszont helytakarékosság céljából egymással szemben ülnek az alkalmazottak, azaz munkájuk során a szemben ülőket lényegesen nagyobb sugárzással terhelik meg, mint önmagukat.
(18.10)
A munkavédelemnek jelenleg nincsenek olyan jogosítványai, hogy megkövetelhesse az ilyen munkaszobák átrendezését, hiszen ma még nincsenek általánosan elfogadott értékek az elektromos környezeti terhelés maximális mértékeire vonatkozóan. Úgy tűnik számomra, hogy nincs foglalt helye az elővigyázatosságra vonatkozó uniós intelemnek az ebben az előterjesztésben javasolt hagyományos értelemben építkező munkavédelmi rendszerben.
Nem tudok módosító indítványt javasolni, tisztelt államtitkár úr, viszont nagyon kérem, hogy újra és újra gondolják át ezeket a gondolatokat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés