LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Gondolom, nem vagyok egyedül képviselőtársaim között, aki hosszú lajstromot kapott, hogy mi az, amit elmondjon itt e törvényjavaslattal kapcsolatban, milyen módosító indítványokat tegyen, mi az, amit ki kellene hagyni ebből a tervezetből.

Nem akartam felállni, és nem akartam erről beszélni, ugyanis Font Sándor e törvényjavaslat előadójaként zászlós embere Bács-Kiskun megyének és magának a törvényjavaslatnak is. Azonban mindenképpen van egy olyan terület, amelyről eddig nem szóltak, és erre szeretném felhívni a figyelmet, és tulajdonképpen azt mondták a Tisza menti, a Kecskemét környéki szőlősgazdák, hogy ne kerüljek a szemük elé, ha erről nem beszélek.

Jól tudják a képviselőtársaim, hogy választókerületemben, itt a Tisza mentén, Kecskemét környékén igen gyenge a termőföld minősége, sok helyen csak alig 2-3 aranykoronás, szinte egyedül a szőlő az, amely meg tudja hálálni a megyében a törődést és a ráfordított nagyon sok munkát.

Az ültetvények adatai tükrözik a szorgalmas munkát, de a gondokat is. Itt Bács-Kiskun megyében az ültetvények kétharmada jól kezelt, és csak alig 1 százaléknyi a gyengén vagy sehogy sem gondozott terület aránya. A szőlőterület 3-4 százalékán csemegeszőlő, egynegyedén vörös borszőlő, 70 százalékán fehér borszőlő terem.

A kifagyást a szőlőterület felén szinte rögtön pótolják a gazdák. A terület egynegyedén 10 százalék alatti, további negyedén 20 százalék körüli a hiányzó tőkék aránya. Sajnos, az ültetvények kissé elöregedtek, egyötödük 30 évesnél is idősebb, egyharmaduk 20-29 éves. Elsősorban a kicsi, egynegyed-egyharmad hektáron lévő ültetvények öregedtek el.

Ezekből a gyors adatokból egyértelműen kitűnik, hogy Bács-Kiskun megyében az elmúlt évtizedek piaci veszteségei, borháborúi ellenére vagy az elmúlt években megnövekedett bürokratikus kötelezettségek ellenére jól karbantartottak az ültetvények, nem adják fel, hanem reménykednek a gazdák sorsuk jobbra fordulásában.

Sajnos, ez a törvényjavaslat sok helyütt nem sietteti reményeik valóra váltását. Mindenekelőtt, és mindössze erről kívánok most szólni, egy újabb gonddal kell szembenézniük, a szaktudásukat igazoló papirosok hiányával. Az előterjesztés ismét újabb akadályokat állít a sívó homokon kemény megélhetési küzdelmet vívó gazdák elé: 2007-ig meg kellene szerezni középfokú szakirányú végzettségüket, ha a kistermelői és borászati tevékenységüket folytatni akarják, vagy ilyen végzettségű alkalmazottat kell tartani.

Teljesen indokolatlannak véljük ezt az előírást, hiszen nem a papiros igazolja a borász alkalmasságát, hanem a bora, az áruja. A gazdák többsége 50-60 éves, tehát hosszú ideje fiatal; és ugyan hogyan és mi végre szerezzenek idős fejjel középfokú végzettséget?

(19.00)

Miért kell újabb és újabb okmányokkal megterhelni a szőlősgazdákat? Még azok is szükségtelennek tartják ezt az új előírást, akik rendelkeznek ilyen végzettséggel, hiszen ők is tudásuk javát az idősebb, ilyen-olyan papirosokkal nem rendelkező szőlősgazdáktól szerezték. Nagyon kérem államtitkár urat, képviselőtársaimat, hogy fontolják meg e törvénymódosító javaslatunkat, amelyet beterjesztünk, amely lehetővé tenné, hogy szaktudás nélkül, középfokú szakirányú végzettség nélkül is lehessen kistermelői és borászati tevékenységet folytatni. Ha az uniós előírásokra hivatkoznak, azzal kapcsolatban pedig nyilván meg kell teremteni azt a sajátos helyzetet, amely végül is lehetővé teszi, hogy ne kelljen a szőlősgazdáknak idős fejjel középfokú végzettséget szerezni, hanem elsősorban a földre koncentráljanak, s jó bort termeljenek.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu