ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament informatikai bizottságának elnökeként is örülök neki és nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy az európai, az információs társadalommal foglalkozó miniszterek konferenciájukat Budapesten tartják.
Némi üröm az örömben az, amivel a miniszter úr majd február 25-ét követően fogadni fogja őket, hiszen február 25-e a kormányülés azon napja, ahol véglegesítik a Draskovics-csomagot, azt a csomagot, amely a miniszter úr tárcájától 7,8 milliárd forintot von el, amellyel a miniszter úr tárcája Európa szóban forgó minisztériumai közül minden kétséget kizáróan a legkisebb költségvetésű tárca lesz. Némi üröm az örömben, hogy a miniszter úrnak azt kell mondania, hogy ennek megfelelően sajnos le fog lassulni Magyarországon a nemzeti audiovizuális archívumra vonatkozó program előkészítése és lebonyolítása, le fog lassulni jó néhány más program, az e-szignó-program, a közhálóprogram megvalósítása, és talán a hozzáférés bővítésétől is egy jó időre el kell tekintenünk. Némi üröm az örömben, hogy a miniszter úrnak azt kell mondania, hogy a pénzügyi tárcánál megfontolás tárgyává tették azt, hogy a reprográfiai díjat azokra a nyomtatókra is kivessék, amelyek egyébként az információs társadalom használatának nélkülözhetetlen eszközei, és még sorolhatnám.
(13.10)
Szóval, nem fog tudni jó híreket mondani a miniszter úr, annak ellenére, hogy lehetne ezt úgy is csinálni, hogy ugyan a koalíción belüli érdekek sérülnek, de valójában az információs társadalom érdekei nem sérülnek. Hiszen jól láthatjuk, a Draskovics-csomag az SZDSZ-es tárcáktól vonja el a Draskovics-csomag megtakarításának 40 százalékát, és gyakorlatilag semmit nem von el attól a tárcától, amelyet Baja Ferenc vezet, amely egy kicsi informatikai minisztérium, amelynek megszüntetésével (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és feladatainak a minisztériumba való integrálásával meg lehetne menteni az információs társadalom ezen projektjeit.
Remélem, február 25-én (Az elnök ismét csenget.) inkább jó döntés születik. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés