BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos témát tárgyalunk, hiszen a gyermekek és az ifjúság helyzetéről szól ez a jelentés, valamint azokról a kormányzati intézkedésekről, amelyeket a címe szerint a dokumentum 2002-re vonatkozóan kellene hogy tartalmazzon.

Előttem nagyon sokan dicsérőleg szóltak a tanulmányról, a jelentésről, és magam is azt mondom, hogy ez a dicséret sok tekintetben indokolt, különösen, hogyha a korábbi jelentésekhez hasonlítjuk ezt a jelenlegit. Azt kell mondanom, hogy máig nagyon sokat fejlődött a jelentések minősége. Mondom ezt azért, mert eszembe jutott, hogy amikor legelőször kapott ilyet az Országgyűlés, már nem is tudom, valamikor a '90-es évek második felében, az talán, ha összesen 18 oldal volt, és olyan színvonaltalan, hogy egyszerűen visszaadtuk, és nem engedtük, hogy a Ház tárgyalja.

Ezt azért idézem fel, mert ez a közel 300 oldalas anyag tényleg színvonalas, és tényleg nagyon sok információt tartalmaz, részben ez a magyarázata annak, hogy megengedem magamnak, hogy kritikai észrevételeket is megfogalmazzak ennek előrebocsátásával.

Az rendben van, hogy olyan folyamatokról, tendenciákról van szó, amelyeket nem lehet egy naptári évben kezelni, bemutatni. Az rendben van, hogy ott idősoros táblázatok szerepelnek. Az már nincs rendben, hogy sok olyan idősoros táblázat szerepel az anyagban, ahol éppen a 2002. év hiányzik az idősor végéről, hiszen a címe szerint, még egyszer mondom, az anyag ezt az évet kellene hogy tárgyalja. Ilyen módon például ebből a 300 oldalból - csak egy kiragadott példa - nem lehet megtudni, hogy 2002-ben hány bölcsőde működött, és hány bölcsődéskorú gyerek vette igénybe ezt a szolgáltatást.

A másik típusú eltérés a címtől az, amikor az anyag 2003-as, 2004-es intézkedéseket is úgy említ, mintha közük lenne ehhez a jelentéshez, pedig valójában nincsen, de ez is megbocsátható a szerkesztők részéről.

Vannak viszont pontatlanságok, hiányosságok; számos olyan címet találtam az anyagban, amihez nem tartozott táblázat. Tehát a cím ígért valami izgalmasat, akár éppen a testmozgással kapcsolatban, amit itt többen említettek vagy éppen a roma kutatással kapcsolatban, és nem találtam hozzá táblázatot a mellékletben sem, a szövegben sem, sehol.

(16.50)

De ezeknél lényegesebbnek, sokkal fontosabbnak tartom, hogy a tartalmi kérdésekről szóljak, arról, hogy tulajdonképpen még most is aránytalanság jellemzi ezt az anyagot. Engem már csak az érdeklődési területem miatt is elsősorban a gyermekek, az ifjúság szociális helyzete érdekelt az anyagból. Ilyen módon például a VI. fejezetről, aminek a címe a megélhetési viszonyokat ígérte elemezni, kiderült, hogy kétszer két oldalból áll, két oldalban írták le a szerzők a jelen helyzetben a megélhetési viszonyokat és két oldalban a kormányzati intézkedéseket. A megélhetési viszonyok igazából csak a munkanélküliségről, a pályakezdő-munkanélküliségről szólnak, a kormányzati intézkedések pedig csak a lakáshoz jutás segítéséről. Ehhez képest az anyagban érdemi lényeges elemzés például a gyermekszegénység vonatkozásában nem található. A III. fejezet, ami a családi életciklusokat, generációkat, párkapcsolatokat, gyermekvállalást, társadalmi változásokat elemzi, egy fél oldalban tesz említést a gyermekszegénységről egy TÁRKI-vizsgálatra utalva, de igazából mindenfajta kifejtés nélkül.

Éppen ezért - és ezt javaslatként szeretném megfogalmazni, mert az anyag egyik legértékesebb része szerintem az a fejezet, ahol fókuszba állítottak a szerzők egy kérdést, mégpedig a romakérdést, szerintem ez a legtöbb információt tartalmazó része az anyagnak - jó lenne, ha egy következő évben kifejezetten a gyermekszegénység kérdését állítanák a minisztériumban a fókuszba és járnák körül, hogy sokkal többet megtudhassunk róla.

Egy pillanatra visszatérve a megélhetési viszonyokra, ebből az anyagból kiderül, hogy a 15 és 24 év közötti korosztály 12,3 százaléka munkanélküli, vagyis több mint kétszer akkora a munkanélküliség ebben a korosztályban, mint országos átlagban, és ezt egy nagyon fontos figyelmeztető jelnek kell tekinteni. Szerepel az az információ, hogy a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők fele talál magának szakmunkásmunkát, 40 százalékuk pedig képzetlenebb munkát kénytelen elvállalni.

Azt gondolom, hogy ez az anyag nem foglalkozik eleget a diplomás-munkanélküliség kérdésével, merthogy a fő összefüggés, a fő megállapítás arról szól, hogy minél alacsonyabb az iskolai végzettség, annál nagyobb az esély a munkanélküliségre. Ehhez képest figyelmet érdemlő új jelenség napjainkban, hogy a diplomát szerzett fiatalok is nehezen kapnak munkát, különösen bizonyos típusú foglalkozásokban, és itt említést kell tenni arról a jogász túlképzésről, ami szerintem aggasztó méreteket ölt. De jó néhány szakterületet lehetne felsorolni, ahol egyszerűen nem lehet munkát találni ma már.

Rátérve arra a fejezetre, amiről említést tettem, hogy a legértékesebb, és ez a roma gyermekek, roma fiatalok helyzetéről szóló tanulmány. Éppen tegnap tettem föl azonnali kérdést az oktatási tárca képviselőjének a kisegítő iskolákkal kapcsolatban, mert ijesztő jel, hogy a kisegítő iskolába járó gyerekek közel fele, egészen pontosan 43 százaléka ma roma gyerek. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ilyen aránytalanság, ilyen drasztikus aránytalanság jelenjen meg az azonos korcsoportba tartozó gyermekek szellemi képességében, értelmi képességében. Lábjegyzetben találtam meg ebben az anyagban azt az információt, hogy a fogyatékosnak minősített gyerekek aránya az Unióban 2,5-3 százalék, ehhez képest Magyarországon ez az arány több mint 5 százalék, 5,3-5,5 százalék. Érthetetlen, hogy ilyen nagy legyen a különbség. Azt gondolom, hogy ezt genetikailag, biológiailag egyszerűen nem lehet bizonyítani, itt utána kellene nézni annak, hogy milyen is a minősítési rendszerünk, milyen minősítési eljárás alapján kapja meg valaki azt a stigmát, hogy neki kisegítő iskolába kell járni. Azért mondom stigmának, mert mindannyian tudjuk, hogy a kisegítő iskola nem arról szól, hogy a hátrányait valahogyan le tudja küzdeni és fölzárkózzon, hanem egy életre szóló bélyeg, ahonnan csak lefelé lehet csúszni. Sajnos, ez a jelentés, ennek a roma tanulmánynak az adatai is alátámasztják azt, hogy a roma gyerekek rendkívüli mértékben túl vannak reprezentálva ezekben az iskolákban, gyakorlatilag az általános iskolás korú roma gyerekek 7 százaléka ilyen osztályba jár. Szerepel az anyagban az az információ is, hogy 700-ra tehető az olyan iskolák száma, ahol szegregált osztályok működnek. Azt gondolom, hogy erre a körülményre az oktatási tárcának mindenképpen oda kell figyelni.

Befejezésül egy záró gondolat: dicsérendőnek, nagyon jó tendenciának tartom, hogy milyen jelentős mértékben emelkedik a roma tanulók ösztöndíja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), illetve az a létszám, ahány gyerek, roma gyerek ösztöndíjat szerez, ez ebben az évben már 18 ezer fő.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu