DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon szimpatikus volt képviselő asszony felszólalása, és mind tartalmát, mind célját illetően egyetértek. Két dologra engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét. Az egyik, hogy most 2004-ben ne hallgassuk el azt, hogy a budapesti közlekedési szövetséget nem a balsors térítette el a megoldás lehetőségétől. 2001-ben már a jegyek kliséi is a nyomdában voltak, a főváros is odaadta a pénzt, az akkori kormány is odaadta a pénzt, főpolgármester úr árukapcsolással, a témához abszolút nem kötődő dolgok belekavarásával megakadályozta ezt.

(14.10)

Azóta biztos lett volna működési tapasztalatunk, és az ön által egyébként teljes joggal említett anomáliákat kiküszöböltük volna.

A másik: az ember nem szívesen idézi saját magát, de ma már elmondtam, hogy a most tárgyalt országgyűlési határozatnak egyik hiányossága az, hogy a nagyvárosi közlekedést, ezen belül Magyarországon súllyal Budapest főváros közlekedését nem sorolja az elsőbbséget kapó témák közé. Hogy mennyire így van, bemutatom, mi is foglalkozunk ezzel. “Budapest elővárosi vasúti közlekedésö nevet viseli ez a kis dolgozat (Felmutatja.), amely lényegében ugyanazokra a kérdésekre keresi a választ, amiket képviselő asszony is említett. Úgy gondolom, abban összecseng a szándékunk, hogy ezt a ma tárgyalt országgyűlési határozatot az ön által is felvetett kérdésekkel mindenképpen célszerű lenne kiegészíteni.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu