DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Gondolom, hogy a ma délelőtt elhangzott ellenzéki hozzászólások meggyőzték a kormánypártokat arról, hogy a témát fontosnak tartjuk, és alapcélkitűzéseiben támogatandónak.
Ami a probléma, és amiről tulajdonképpen itt az elmúlt fél órában szó esett, az, hogy egy hosszabb távú elképzeléshez, koncepcióhoz bizalom kell. S mit tagadjam, ez a bizalom hiányzik belőlünk. Hiányzik belőlünk, mert két évvel ezelőtt azt hallottuk, hogy 800 kilométer autópálya fog épülni, és amikor ezt fölhánytorgatjuk, akkor mindenki mosolyogva néz ránk, hogy csak nem vettük komolyan. Mi úgy gondoltuk, hogy komolyan lehet és kell venni. Amikor azt hallottuk, hogy megoldják az M5-ös egyébként tíz éve húzódó problémáját, akkor ezt támogattuk, fölálltunk itt a Házban is, és biztosítottuk a kormányt arról, hogy amit az ellenzék ebben az ügyben támogatásként egyáltalán meg tud adni, azt megadja.
Ehhez képest mit kell látnunk? Hogy egy tízéves probléma helyett csinálnak újabb problémákat 25-27 évre. Tehát egyszerűen nem látjuk az ilyenkor deklarált szándék és a megvalósuláshoz szükséges akarat közötti összhangot. Emiatt vagyunk bizonytalanok, és emiatt nem érezzük azt a bizalmat, ami egy ilyen középtávú elképzelés támogatásához, és hozzáteszem, megvalósításához feltétlenül szükséges.
Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés