DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! A fogyasztóvédelem ma Magyarországon a piacgazdaság, a kínálati bőség és a fogyasztói társadalom keretei között kulcskérdés. A rendkívüli mennyiségű áru, melyet a piaci versenyben el kíván adni a gyártó, a kereskedő, megnehezíti a fogyasztó eligazodását a termékek között, és az esetlegesen felmerülő problémák esetén érdekeinek érvényesítését nehezíti a jogi ismeretek hiánya vagy a szervezetek korlátossága. Ezért van különös jelentősége a fogyasztóvédelem erősítésének.
Az Európai Unióban kiemelt szabályozás, önálló politika vonatkozik erre a területre. Az amszterdami szerződés 153. §-a 1997-ben megfogalmazta az alapokat. Azt hiszem, érdemes az általános vita második napján is szó szerint idézni az ebben foglaltakat: A magas szintű fogyasztóvédelem megvalósításának céljából az Európai Közösség közreműködik a fogyasztók egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelmében, valamint támogatja jogukat a tájékoztatáshoz, az oktatáshoz és érdekeinek megvédése céljából a fogyasztói önszerveződésben.ö
A fogyasztóvédelem méltán közösségi szintű politika egy 450 milliós piacon, amit az Európai Unió jelent a tizek bővítése után. Az alapjogok érvényesítésében Magyarország gyorsan reagált az amszterdami szerződésre: a Horn-kormány idején, már 1997 decemberében megszületett a fogyasztóvédelmi törvény. Az eredeti törvény megszületése óta közel 60 új jogszabály született meg, amely a területhez szorosan kapcsolódik.
A jelenlegi törvénymódosítás célja az elmúlt időszak tapasztalatainak érvényesítése, illetve a konkrét időpont oka a legfrissebb európai uniós irányelv, a termékbiztonságról szóló 2001. évi 53. számú európai közösségi direktíva magyar jogrendbe történő illesztése. Az Európai Unióba történő belépésünk előtt ennek a jogrendbe történő elfogadtatása szintén vállalt kötelességünk.
Milyen szintről indulunk a fogyasztóvédelem területén az Unióhoz történő csatlakozásunkkor? Személyes megítélésem szerint ez a szint nem rossz, de fejlesztendő. A gazdasági bizottság albizottsága keretében tartottunk tavaly októberben a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél egy kihelyezett ülést, és személyesen győződtünk meg a munkájukról, szereztünk tapasztalatot tevékenységükről.
A fogyasztóvédelmi törvény részletesen meghatározza a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tevékenységét, amely felöleli az egész fogyasztásicikk-forgalmazást és a szolgáltatások teljes körét. A területi felügyelőségek rendszere a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalokon belül működik. Ez sajnos kettős irányítást jelent, ezt fel kell oldani: a szakmai irányítás a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet részéről valósul meg, ugyanakkor a szervezeti feltételeket, működési feltételeket, létszámot a közigazgatási hivatalok biztosítják. Ez nem szerencsés állapot.
Sajnálatosnak tartom, és talán a működést komolyabban érintette, hogy 2002-ig az egyre növekvő feladatok, feladat- és hatáskör mellett változatlan anyagi és személyi erőforrásokkal kellett ellátni a feladatait a fogyasztóvédelemnek.
(18.00)
A Medgyessy-kormány alatt 2003-ban sikerült jelentősen, tehát a korábbi létszámhoz viszonyítva 46 fővel növelni a főfelügyelőség létszámát és javítani a költségvetési forrásait is. Ez a változás megfelel az MSZP-frakció szándékának, annak, hogy a fogyasztóvédelmet, a lakosság szolgálatát elsődleges szempontnak tekintjük.
Fontosnak tartom a beterjesztett törvénymódosítás kapcsán megemlíteni, hogy nagy jelentőségű a fogyasztóvédelemben a nemzetközi együttműködés. Megítélésem szerint a viszonylag kis létszám ellenére, akik ezzel a szakterülettel foglalkoznak a főfelügyelőségen, nagyarányú nemzetközi tevékenységet folytatnak. A külföldi fogyasztóvédelmi szervezetek közül 42-vel van kapcsolata a hazai főfelügyelőségnek, és a Budapesten működő Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet a központja a több, most csatlakozó ország fogyasztóvédelme közös adatbázisát kezelő rendszernek, ők koordinálják az együttműködést. Ennek a tevékenységnek a jelentősége uniós csatlakozásunk után még inkább megnő, és úgy gondolom, hogy ez a kezdeményezés jó induló pozíciót biztosít Magyarországnak a regionális együttműködés területén is a fogyasztóvédelemben.
A törvénymódosítás környezetvédelmi szempontból is előrelépés. Hangsúlyozom a beterjesztett törvény 10. §-ában leírtakat, amely a címkézésre vonatkozik. Ebben a tanúsított környezet- és természetkímélő jelleg feltüntetésére ad lehetőséget a törvény. Ez, úgy gondolom, a környezettudatosságnak egyik apró, de a fogyasztók érdekét jelentősen szolgáló megnyilvánulása.
Szintén jelentős előrelépésre ad lehetőséget a törvényjavaslat a békéltető testületek működésében, ingyenessé válik a szolgáltatásuk, ha szabad ezt így nevezni, és a működési feltételeik is javulni fognak.
Végezetül szeretném üdvözölni azt a kormányzati szándékot, amely több tárca összehangolt intézkedését igényli a kettős irányítás feloldására vonatkozóan. Ez a közigazgatási reform keretében elkötelezett nyilatkozatok szerint meg fog valósulni.
Szólnék még arról, hogy képviselőcsoportunk módosító indítványokat ad be, adott be a törvény-előterjesztéshez. Ez két témakört érint: két módosító indítványunk a címkézéssel kapcsolatos passzusokat pontosítja az eredeti cél erősítése és kiterjesztése érdekében, a harmadik pedig a békéltető testületek ügyrendjének jóváhagyásában, kialakításában a társadalmi szervezetek véleménye figyelembevételének kötelezettségét rögzíti.
Mindezekkel, úgy gondolom, érdemi továbbfejlesztése fog megvalósulni a magyar fogyasztóvédelmi törvénynek, és ajánlom a Ház figyelmébe az elfogadását.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés