DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ismert közhely, hogy korunk a fogyasztói társadalom kora, ennek ellenére a fogyasztóvédelem helyzete számos helyen még jobbításra szorul. Most a törvénymódosítással az Európai Unióhoz való kapcsolódásunk időszakában nem közömbös ezen jobbításra szoruló helyek számbavétele, bár a törvény érdemileg nem minden esetben tud ezekkel foglalkozni, és nem is könnyű dolog minden ilyen hely számbavétele, én most mégis erre szeretnék kísérletet tenni, jobbító szándékkal és a teljesség igénye nélkül.
Napjaink talán legkritikusabbnak tekinthető területei a közüzemi, a pénzügyi és kábeltelevíziós szolgáltatások, ahol egyre több gonddal szembesülhetünk fogyasztóvédelmi szempontból is. A sajátos hazai körülmények, a szolgáltatók és a fogyasztók viszonya, a fogyasztók felkészültségének jelen szintje és a szolgáltatók hozzáállása ezen a területen dinamikus javulást rövid távon nem valószínűsít, ezért egészen biztosan törvényi beavatkozás szükséges majd annak érdekében, hogy a szükséges változások végbemenjenek.
Annak ellenére, hogy a társadalom és az elmúlt időszak kormányainak fogyasztóvédelmi politikája is fontosnak tartotta a fogyasztóvédelmi oktatást, a szükséges lépések a mai napig még sem történtek meg, sem az alapfokú, sem a középfokú oktatás keretében nem kezdődött meg a fogyasztóvédelmi szakmai oktatás; sajnos a felsőoktatási intézményekben is csak ennek csírái érhetők tetten.
A történelmi fejlődés során hazánkban nem épült ki egy piacfelügyeleti tevékenységet is ellátó, erős, hatékony, egységes állami fogyasztóvédelmi intézményrendszer. Hiszen azzal, hogy a hatásköröket a különböző időszakok törvényeiben különböző hatóságokhoz, például a Gazdasági Versenyhivatalhoz, a Magyar Energia Hivatalhoz, a Hírközlési Felügyelethez, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelethez és még sorolhatnám, telepítették, decentralizált rendszer jött létre, és ezt még tovább rontotta a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek leválasztása az országos Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségről. Számos, az elmúlt időszakban megjelent tanulmány ezt alapvető hibának minősíti.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bár a fogyasztóvédelemről rendelkező 1997. évi LXV. (sic!) törvény világosan fogalmazza meg a fogyasztó fogalmát, ez a meghatározás a törvényalkotásban nem általános érvényű, hiszen valamennyien találkozhatunk a különböző törvényekben - energiatörvénytől kezdve sorolhatnám a törvényeket - a fogyasztónak ettől a definíciótól eltérő megfogalmazásával. Ezért sokak állítják azt, hogy a fogyasztó definíciója pontosításra szorul, tehát majd valahol egy egységes, általánosabb érvényű megfogalmazást kell törvényalkotói szinten is valamennyiünk számára törvényben rögzíteni. Sokan azt is állítják, kívánatos, hogy a törvény fogyasztó alatt kizárólag természetes személyt értsen, mert ezzel elkerülhető lenne az, hogy a törvény által nyújtott kiskapu segítségével olyan jogi személyek is fogyasztónak tüntessék fel magukat, akiknek ilyen tevékenységük érdemileg nincs is.
Sajnos a törvénytervezet nem tartalmaz új rendelkezést az ügyfélszolgálatokra vonatkozóan, pedig az utóbbi időben számtalan esetben okozott gondot, hogy a törvényben meghatározott szolgáltatók kizárólag egy vagy egy-két helyen tartanak fenn ügyfélszolgálati irodát, illetve az irodáikat sok esetben lényegében virtuálissá tették. Ezért az is szükséges lenne, hogy törvényi előírás tegye kötelezővé: az országos hálózattal rendelkező szolgáltatók a tevékenységi területekhez tartozó valamennyi megyében működtessenek ügyfélszolgálati irodát.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény rendelkezik arról is, hogy az állam a mindenkori éves költségvetésről szóló törvényben gondoskodik a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek támogatásáról. Az elmúlt években az állam ezen kötelezettségének ugyan eleget tett, de meg kell jegyezni, hogy a költségvetési törvényben meghatározott támogatási összegek pályázati úton történő felhasználása a szerződéskötés és a kifizetések késedelme miatt sok esetben a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó szervezetek számára jelentős gondokat, nemegyszer áthidalhatatlan működési bizonytalanságot okozott.
(18.10)
Ezért egy jó törvénynek rendelkeznie kellene arról is, hogy mikor köteles az állam a pályázatokat kiírni, és meddig kell a szerződéseket megkötni a fogyasztói érdekképviseleti szervezetekkel. Mivel a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek tanácsadási munkájuk során olyan feladatokat is ellátnak, amelyek az állam feladatai közé tartoznak, ezért az állam által átvállalt (Sic!) feladatokhoz szükséges anyagi forrásokat nemcsak pályázati, hanem normatív módon is biztosítani szükséges, amihez pedig természetesen törvényi felhatalmazás szükséges.
A fogyasztóvédelmi törvény hozta létre a békéltető testületeket azzal a céllal, hogy biztosítsák a fogyasztók gyors, hatékony és olcsó jogérvényesítését. A békéltető testületek működésére az Európai Unió tagállamaiban számos jó példa van, hazánkban azonban, bár az utóbbi időben egyre több fogyasztó fordul ezekhez a testületekhez, mégsem ismert annyira e peren kívüli vitarendezési fórum, mint amilyennek lennie kellene, és a jelenlegi működtetés nem is felel meg mindenben a 98/257-es európai közösségi ajánlásban leírtaknak.
Egy másik érdekes és odafigyelésre érdemes terület a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek azon álláspontja, hogy a békéltető testületek gazdasági kamarákhoz történő bármilyen kötése szakmailag hibás, mert így a testület függetlensége a fogyasztó szempontjából nem biztosított. Ezt elkerülendő, elfogadhatónak tartanánk annak megfontolását, hogy a törvényalkotó jogi személyiséggel ruházza fel a testületeket.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény lehetőséget teremt arra is, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőség, illetőleg a kamara a vizsgált panaszt és az eljárás eredményét nyilvánosságra hozza. Az elmúlt években erre nem igazán került sor. Nem épült ki a nyilvánosságra hozatal rendszere, pedig a nyilvánosság lenne az, amely megfelelő eszközül szolgálna a jogalkotó által megkívánt cél elérésére. Ezt a kérdést is az elkövetkezőkben majd még rendezni kell.
A békéltető testület hatásköre értelemszerűen nem terjed ki azokra a fogyasztói vitákra, amelyeknél jogszabály valamely hatóság hatáskörét állapítja meg. A hatásköri ütközések elkerülése érdekében ezért célszerű lenne ezek pontos meghatározása, taxatív felsorolása is.
Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előzőekben ismertetett, jobbításra szoruló területekre vonatkozó módosító javaslatainkban szakmai megoldásokat ajánlunk majd a tisztelt Háznak, amelyek elfogadásához kérjük majd valamennyiük támogatását. Azon részek esetében pedig, amelyeket a jelenlegi törvényjavaslat nem nyit meg a törvényből, és így ennek megfelelően ahhoz módosító javaslat benyújtására sincs lehetőség, kérjük a minisztérium mielőbbi kezdeményezését, hogy a szükséges változások még időben, lehetőleg az Európai Unióhoz való csatlakozás időszakában megtörténhessenek.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Lezsák Sándor tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés