DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Frakcióvezető-helyettes Úr! Ha a múlt hétről idézünk vissza gondolatokat, akkor meggyőződésem szerint a múlt heti parlamenti ülésezésnek nem az ön által fölhozott beszéd volt az a pontja, amelyik leginkább disszonáns volt a tekintetben, hogy valaki előre megírt beszédet mondott, az azt megelőzően elhangzó hozzászólástól függetlenül. Sokkal inkább a hétfői ülésnapon a Fidesz reagálása a miniszterelnök úr országértékelésére volt ebből a szempontból disszonáns, ha szabad erre hivatkoznom, ha már a múlt hetet hozzuk szóba.

De a konkrét tényekre is szeretnék reagálni, amit képviselő úr az elmúlt percekben fölhozott, mert meggyőződésem szerint képviselő úr elkövette azt a hibát, amivel itt az egyik kormánytagot megvádolta. Nevezetesen egy hónap adatát hasonlította egy éves tendencia adatához. Ugyanis akkor, amikor képviselő úr a januári inflációs mértéket hasonlítja az éves nyugdíjemelés mértékéhez, akkor, gondolom, mindannyian egyetértünk abban, hogy össze nem illő dolgokat, almát a körtével vagy netalántán a tojással próbált összehasonlítani. Főleg, amikor ebből azt a következtetést vonja le, hogy a nyugdíjasok finanszírozzák a költségvetést, ez nyilvánvalóan megint súlyos tévedése képviselő úrnak. Hiszen minimum arról feledkezett el képviselő úr, hogy ezt megelőzően egy hónappal a nyugdíjasok kaptak egy 53. heti nyugdíjat is, amelyet ha figyelmen kívül hagyunk a történetből, akkor sem igaz az, amit képviselő úr állított, így együtt meg aztán főleg nem igaz.

De visszatérve ahhoz az immáron tartósan fönnálló véleménykülönbséghez közöttünk, amely a 2000-től kezdődő időszak alapvető gazdaságpolitikai trendjét minősíti, képviselő úr, ugye nem gondolja komolyan, hogy bárki Magyarországon a gazdaságpolitikusok közül önnek ad abban igazat, amikor azt mondja, hogy a 2001-2002-es évben, az Orbán-kormány időszakában, az ön pénzügyminisztersége alatt meghirdetett élénkítés az egy beruházásélénkítési trend lett volna. Ez alapvetően egy fogyasztásnövelésen alapuló folyamat volt. (Varga Mihály: Tévedés!) Azt hiszem, hogy az azt követő időszak valamennyi adata, akár a KSH-t nézzük, akár más számokat nézünk Magyarországon, ezt támasztja alá. Nem vitatom ugyanakkor azt, hogy ez a folyamat 2002 második felében, immár az új kormány hivatalba lépését követően is folytatódott.

Nem vitatom azt, hogy 2003-ban tettük meg az első olyan lépéseket, amelyek ezt az egyébként nem tartható folyamatot… (Varga Mihály: Melyik lépés volt?) Többek között a júniusi kormánydöntés, amely a zárolásról szólt, többek között azok a döntések, amelyek a beruházások élénkítését segítették elő az adórendszerben; most nem akarom fölsorolni, mert nem ez a reagálásnak a célja. Tehát 2003-ban tette meg az új kormány azokat a lépéseket, amelyek hivatottak arra, hogy a magyar gazdaságot visszaállítsák immáron a beruházás- és exportvezérelt növekedés pályájára. Mert ahogyan azt képviselő úr egy korábbi parlamenti beszédében szintén elismerte, valószínűleg ezek szerint csak elszólásként, hogy szükséges az, hogy Magyarországon a beruházás- és exportvezérelt növekedés legyen a következő időszak gazdaságpolitikájának a meghatározója. Egyébként ebben a kijelentésében egyetértünk egymással.

Ha tehát az elmúlt időszak értékelését figyelembe akarjuk venni, akkor szeretném még azt az anyagot is képviselő úr figyelmébe ajánlani, amely itt, a parlamentben kiosztásra került, és amellyel kapcsolatban szerencsére sem az elmúlt csütörtökön, sem azóta sem önök, sem mások a sajtón keresztül nem éltek kritikával, hiszen a KSH adatairól van szó. Amikor a foglalkoztatási adatokkal kapcsolatban itt bizonyos polémia merül föl, akkor szerencsére azt az adatsort senki nem tekintette kritika tárgyának, amelyik megjelent, nevezetesen a foglalkoztatottak létszámának változása az előző év azonos időszakához képest ezer főben kifejezve 2003 első negyedévében 19 600-zal növekedett, második negyedévben 56 400-zal, harmadik negyedévben 66 ezerrel, a negyedik negyedévben 63 400-zal. Azaz az egy évvel azt megelőző időszak negyedévi adatához képest ennyivel több volt Magyarországon a foglalkoztatottak száma.

Ha tehát bármely más mutatót hasonlítok, itt negyedéves adatról van szó, képviselő úr, egy évvel korábbi negyedév adatához viszonyítjuk. Ezért azt gondolom, hogy nem érdemes ebben a kérdésben sem más kritikát elmondani, mert ezeket a számokat önök sem tudták kritika tárgyává tenni.

Befejezésül szeretném azt elmondani, hogy ha képviselő úr oly mértékben védelmébe veszi a jegybank intézkedéseit az elmúlt időszakban, akkor pontosan fogalmaztunk itt, a parlamentben, hogy a kormány tudomásul vette a spekulációs célok miatti kamatemelést akkor, ami bekövetkezett.

(9.30)

Azt gondolom, a jelenlegi helyzet indokolttá teszi, hogy Magyarországon a vállalkozások érdekében ne maradjon fenn sokáig az a magas kamatszint, amely immár nyilvánvalóan gátolja a beruházásokat és az ország fejlődését.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu