DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban igaz, az egészség nemcsak egy ember legnagyobb kincse, amelyet néha csak akkor értékel, amikor már elvesztette azt, hanem az egészség az egyik legfontosabb közjó, mert ezen alapszik egy ország gazdagsága, lehetősége, gazdasági kiteljesedése, mert egészséges, jól képzett emberek képesek nagyot alkotni. Ezért képviselő úrral maradéktalanul osztozom abban a véleményében, hogy az egészségünkről való gondoskodás kormányok, parlamenti képviselők, döntéshozók és természetesen az egész társadalom közös felelőssége. Ezért lefosztva a napirend előtti hozzászólásáról mindazokat a szerény személyemnek címzett kioktatásokat, amelyekkel megtisztelt engem a képviselő úr, beszéljünk néhány olyan dologról, amelyek, azt gondolom, mindannyiunkat közösen érintenek.

Az egyik, hogy mit tudunk tenni mi, közösen azért, hogy az egészségben való megmaradásunk minél eredményesebb legyen. Ezért szeretném emlékeztetni képviselő urat, hogy ebben a parlamenti ciklusban, de közösen fogadtuk el az egészség évtizedének programját, amelyben közösen vállaltunk felelősséget azért, hogy úgy alakítjuk környezetünket, úgy segítjük az életmódjukban honfitársainkat, hogy a lehető leghosszabb ideig éljenek, és a megélt éveiket a lehető legjobb egészségben töltsék.

Ezért döntöttünk közösen és folytatja a kormány a parlament döntésének megfelelően azokat a népegészségügyi, szűrő- és gondozóprogramokat, amelyekre sok milliárd forintot áldozunk, és amelyekre a hátralévő két és fél évben az Európai Uniótól a strukturális alapok keretén belül 10 milliárdokat fogunk fordítani, hogy főleg a három leghátrányosabb régióban élő embereket segítsük az egészséghez való hozzájutásban.

Közös felelősségünk, hogy az egészségügyi ellátásokhoz egyenlően és méltányosan tudjanak hozzáférni honfitársaink. Ezért döntött a kormány úgy - és remélem, ebben önök is támogatják -, hogy a sürgősségi betegellátás személyi és tárgyi feltételeit minden körülmények között javítani kell. Ezért a költségvetésben az Európa-terv keretében a sürgősségi betegellátás feltételeit fogjuk javítani. Ennek része új mentőgépkocsik beszerzése. Ennek része az új mentőállomások építése és a régi, rossz műszaki állapotban lévő mentőállomások felújítása, hogy azoknak is lehetőségük legyen az egészségügyi ellátást gyorsan igénybe venni, akik az ország kicsit kevésbé szerencsés vidékein élnek. És ennek része az is, hogy szeretnénk az alapellátást és a járóbeteg-szakellátást fejleszteni, részben állami forrásokból, de örömmel jelenthetem a parlamentnek és tisztelt képviselő úrnak is, hogy rendelkezésére áll állami garanciavállalással, nagyon hosszú futamidővel, igen kedvezményes feltételek mellett az alapellátóknak és a járóbeteg-ellátásban dolgozóknak az a 15 milliárdos műszaki és egészségügyi infrastruktúrát fejlesztő hitelprogram, amelyet az elmúlt napokban hirdettünk meg.

Ennek része az a több tízmilliárdos intézményi rekonstrukciós program, amelyből természetesen semmit sem vettünk el, sőt tettünk hozzá, hogy elsősorban a vidéki Magyarországon élő honfitársainknak legyen minél jobb esélyük az egészséghez való hozzájutásban. Ennek része az is, képviselő úr, hogy az önök által elakasztott egészségügyi műszerfejlesztési programokat újraindítottuk. Emlékeztetnék arra: 15 milliárdnál is nagyobb a forrás, amelyben szeretnénk a radiológiai, a daganatos betegségek kezelésére szolgáló, az aneszteziológiai és intenzív terápiás eszközparkot fejleszteni. S természetesen ennek a része az is, hogy mindazokat a problémákat, amelyeket az elmúlt években igazából csak besöpörtünk a szőnyeg alá, megmutatjuk, és azt mondjuk, közösen kell megoldanunk olyan problémákat, mint hogy az egészségügyi dolgozók újra választhassák ezt a nemes szakmát. Az 50 százalékos fizetésemelés, amelyet önökön kívül a parlament minden képviselője megfogalmazott, ennek az egyik nagyon fontos részletköve.

Kérem a képviselő urakat és kérem ellenzéki képviselőtársaimat, segítsék a kormányt, hogy segíthessünk az embereknek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu