HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Már azt gondoltam, a kormányoldal nem fog megszólalni, csak jelen van néhány képviselővel.
Szalay Gábor képviselőtársammal alapjaiban véve nem tudok egyetérteni, hiszen koncepcióról beszélni a költségvonzat nélkül elég érdekes dolog. Kíváncsi vagyok arra, ön hogyan tervezné meg a családi házát, ha nem tudná azt, hogy mennyi pénzbe kerül, és nem abból indulna ki, hogy mennyi a tehetsége. Én úgy gondolom, igenis rendkívül fontos az, hogy a forrásokat hozzárendeljük, és nemcsak az, hogy melyik zsebből kívánja a kormányzat kivenni a forrásokat, hanem azok mibe is kerülnek, és éves ütemezésre is szükség volna.
Tisztelt Ház! Súlyos problémát érint és tár fel ez az anyag - és ebben a tekintetben jónak is mondható -, mégpedig azt, hogy durva becsléssel az önkormányzati belterületi úthálózat kétharmada szilárd burkolatúnak mondható, egyharmada pedig nem rendelkezik szilárd burkolattal. Ennek a pótlása - mintegy 18 ezer kilométer hosszú út megépítése - 2015-ig kitűzött feladat és cél.
Ha azt vizsgáljuk, az önkormányzati finanszírozás mennyire erősödött meg, pontosabban mennyivel gyengült meg az utóbbi két évben, akkor az mondható el, hogy semmi esély arra, hogy ez a 18 ezer kilométer út megépül, sőt semmi esély arra, hogy a maradék mintegy 35 ezer kilométer út állagmegóvását, fenntartását az önkormányzatok normális módon meg tudnák oldani. És igenis, kell beszélni a finanszírozásról, kell beszélni a forrásról, anélkül ez az egész vita teljesen fölösleges és terméketlen.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés