KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem vitatom Szalay képviselő úr igazságát a statisztika viszonylagosságában, sőt meg szeretném erősíteni az ő álláspontját, hiszen Magyarországon nagyon jól tudjuk, hogy Lenin értelmezte a statisztikát úgy, hogy az osztályharc eszköze, és Mellár professzor úr indokolás nélküli felállításából látszik is, hogy ezt mások is így értelmezik még egyébként. (Felzúdulás az MSZP soraiban.)
Ettől függetlenül, ha tendenciájában lehet mégis azt mondani - mert szeretnék azért az ügy érdemi részére rátérni -, hogy a közlekedésben az anyag többször tárgyalja azt, hogy környezetbarát közlekedési fajtákat preferál, ez mind szép és mind jó, csak egy baj van: hogy azok, akik most ezeket a dolgokat hangoztatják kormányzati oldalról, más kormányzati intézkedéseknél nyilvánvalóan az ellenkezőjét támogatták.
Emlékezzünk rá, amikor az energiaadót vezette be a kormány a költségvetés vitájánál, az adótörvényeknél! Akkor több, megjegyzem, nem csak ellenzéki, szocialista módosító indítvány szólt arról, hogy a nagyfelhasználók esetében az elektromos vontatású tömegközlekedést biztosító vállalatokat - egyébként olyan volt a megfogalmazás, hogy ebben a MÁV is benne legyen - kedvezményben részesítsük vagy mentesítsük, pontosan azért, hogy paradox módon az adópolitika kapcsán ne hozzunk be egy olyan torzítást, hogy a nyilvánvalóan nem környezetbarát, dízel üzemű városi tömegközlekedést nem terheljük külön adóval, ellenben az elektromost pedig terheljük. Emlékezhetnek rá, ezt a vitát lefolytattuk akkor, ezek a módosító javaslatok nem mentek át.
Tehát mégiscsak az az igény, hogy ha ilyen koncepció van, szép célkitűzésekkel, ez fontos, de változatlanul szükséges, hogy ez jelenjen meg a konkrét törvényalkotási gyakorlatban. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés