LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez egy rendkívül gazdag jelentés, éppen ezért MDF-es képviselőtársaimmal fölosztottuk a területeket. Én az Arany János tehetséggondozó programról, az óvodai férőhelyek hiányáról, az ingázni kényszerülő diákokról, a veszélyeztetett gyermekekről, a depressziós fiatalokról, valamint a pedagógusjelölteket lejárató, rágalmazó álszociológiai felmérésről szeretnék szólni, s ha lesz időm, akkor a gyermekszegénységről.

Tisztelt Ház! Korábbi jelentések számszerűsített adatokat tartalmaztak a kistelepüléseken élő, hátrányos helyzetű középiskolások támogatására létrehozott, az Arany János tehetséggondozó program keretében tanulók számára vonatkozóan. Ez a mostani jelentés csak a program egyik részelemét, a roma tanulók támogatását említi meg, s nem ismerteti a kistelepüléseken élő tanulók részvételének a változását ebben a programban. Nagyon bízom abban, hogy az Arany János tehetséggondozó programra vonatkozó szűkszavúság nem előjele e jó programból történő kihátrálásnak.

Számomra aggasztó jelenség, hogy míg a gyermeklétszám csökkenésére hivatkozva egyre több óvoda és kis iskola zárja be kapuit az országban, vagy leplező szóval szerveznek át iskolákat, óvodákat, addig például a helyhiány miatt visszautasított óvodai felvételek száma közel 5 ezer, dupla annyi, mint volt a tíz évvel korábbi jelentésben. A felvételre jelentkezettek számának megnövekedett elutasítása véleményünk szerint azt igazolja, hogy az önkormányzatok számára általában is súlyos költségvetési gond a gyermekintézmények fenntartása, és bezárás esetén legtöbbször csak ürügy a csökkenő gyermeklétszámra történő hivatkozás.

A bezárt iskolák számának a növekedésével párhuzamosan egyre több tanuló kényszerül naponta több órát utazni, és bizony fáradtan foghat hozzá az otthoni tanuláshoz, hogy az ingázás egyéb veszélyeiről ne is beszéljünk.

(17.10)

Hiányoltam azokat az adatokat, amelyek időnként megjelennek a pedagógiai szakirodalomban, miszerint hogyan alakul az ingázni kényszerülő diákok aránya, mit jelent ez e tendencia a diákok számára időben és a szülők számára a családi költségvetésben.

Egy újabb terület a fenyegető munkanélküliség, a tanulás és a lakásszerzés növekvő terhei miatt depresszióssá vált fiatalok helyzete. Megdöbbentőek a jelentésnek azon adatai, miszerint az általános iskolát befejező, korábban érő lányok 30 százaléka, a fiúk 18 százaléka depressziós, és feleslegességérzetük miatt 50 százalékuk játszik az öngyilkosság gondolatával is. Jól emlékszem egy 1970-es adatra, Gergely Mihály a Kortársban jelentette meg Röpirat az öngyilkosságról című írását. Abban olvashattuk annak idején, hogy bizony minden 20. percben van egy fiatalkorú által elkövetett öngyilkossági kísérlet. Bizony, most eltelt harminc-egynéhány esztendő, és visszaköszönnek ezek az adatok.

Valószínűleg a kiúttalanság okozza a drogfogyasztásba, alkoholizálásba történő menekülést is. Ha egy fiatalnak nincs önmaga számára megfogalmazott életstratégiája, akkor ezért a család mellett bizony a politika is felelőssé tehető. Ha úgy látja, és ez történik napjainkban, hogy a társadalom újabb és újabb gátakat állít a továbbtanulás, a lakáshoz jutás elé, akkor ezek az akadályok még azoknak az életstratégiáját is lerombolják, akiknek netán volt ilyen. Azaz még tovább növekszik a narkotikumokba menekülő depressziósok száma.

Több tehát egyszerű üzleti döntésnél a diákhitel kamatainak megnövelése, a fiatal pályakezdők tömeges utcára küldése takarékosságra történő hivatkozással, vagy a lakáshitelezés feltételeinek jelentős megszigorítása. Mert mindegyik ilyen döntés korábban eltervezett életutakat dönt romba, és tesz kilátástalanná fiatal emberi sorsokat.

Tisztelt Ház! Olvashatjuk a jelentésben, hogy a veszélyeztetett gyermekek száma csökkent ugyan, de ezen belül 23 százalékkal nőtt a szülői mulasztásból, mint például a látványos ápolatlanságból, a nem megfelelő étkeztetésből vagy az iskolába járási kötelezettség elmulasztásából származó veszélyeztetettség. Az ilyen esetek jelentős hányada az iskoláztatási kötelezettség megszegésével függ össze. Egy ilyen nagy mértékű növekedés 2002-ben nem lehet véletlen, és mi összefüggést vélelmezünk az iskolába járáshoz kötött iskoláztatási támogatás 2002-ben történt megszüntetése és a szülői mulasztásból származó veszélyeztetettség nagymértékű növekedése között.

Az idő rövidsége miatt már csak egy problémát említhetek. Az anyag mellékletei közé bekerült egy olyan álszociológiai felvétel eredménye, aminek végső megállapításai szerint a leendő pedagógusok 93 százaléka enyhén, közepesen vagy nagyon rasszista; és mindössze 7 százalékuk előítélet-mentes. A szakma már ismerte ezt a felvételt, megírását egyértelműen az úgynevezett etnobiznisz részének tartja. A kérdőívek kérdései válaszokat sugalmaznak, emellett a válaszlehetőségek tendenciózusan szűkösek, nagyon sok válaszlehetőséget meg sem engednek. Önmagukban ugyan lehetnek provokatív jellegűek egy felmérés kérdései, mert általában ezt hozzák fel érvként a felvétel mellett, de esetünkben nem a kérdések provokatív jellege a gond, hanem az, és ezt a tudományos szakma is visszaigazolja, hogy elemi szociológiai és statisztikai követelményeket nem teljesített.

Nem véletlenül több egyetem statisztikai és szociológiai tanszéke az ilyen sarlatán zugfelvételektől való távolságtartást javasolta diákjainak. Kár, hogy bekerült, és a tudományos ellenvélemény kritikája nélkül került be a jelentésbe egy szakmai követelmények minimuma nélkül összeszedett, zsurnalisztikai jellegű anyag, amely rágalmazza és lejáratja a pedagógusjelölteket.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu