LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Egyetértek Arató Gergely képviselőtársam több megállapításával is, valóban közösen kell keresni azokat a megoldásokat, amelyeket próbáltunk megtalálni az óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáló bizottságon belül is. Hamarosan a parlament elé kerülnek azok a határozati javaslatok, amelyek talán elmozdulást fognak jelenteni. De a tény az tény marad.
Hiába hivatkoznak arra kormánypárti képviselőtársaim, hogy viszonylag kevés a bezárt iskolák száma az egészhez viszonyítva, de azt is tudnunk kell, és örülök, hogy bejött képviselőtársam, ő is jól tudja, hogy több mint 1500 iskola van most fenyegetett állapotban. A fenyegetett állapot azt jelenti, hogy kisiskoláról, kisebb település, 2500 lélekszám alatti település iskolájáról van szó, ahol bizonytalanság van. Emiatt nyilván az elszivárgás, az elvándorlás nagyobb lesz, növekszik az ingázó diákok száma, a szülők bizonytalanok, vajon megmarad-e az iskola.
Ráadásul, ha azt sulykolják a közvéleménybe, hogy a kisiskola minőségi munkára nem képes, pedig azt tudjuk valamennyien pedagógusok itt, a képviselőházban, hogy igenis lehet kisiskolában is minőségi nevelő-oktató munkát végezni, az ilyen helyzetekben, ha elveszik a szülőktől a jövőt, a lehetőséget, akkor nyilvánvalóan növekedni fog az ingázók száma. És ennek veszélyeivel együtt növekszik aztán azoknak a gyerekeknek a száma, akik jobb sorsra érdemesek egy szűkebb nevelő környezetben.
(17.20)
Sok-sok ága-boga van ennek a területnek. Úgy gondolom, legalább olyan módon kellene szinte valamennyi részterületet megvizsgálni, ahogy próbáltuk és tettük ezt az óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáló bizottságban, és úgy kellene együtt megtalálnunk azokat a stratégiai menetrendeket, forgatókönyveket, amelyek alkalmasak lennének a problémáknak nemcsak a kezelésére, de a megoldására is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés