LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Örvendetes eseménynek tartom azt, hogy a kormányzat nem hallgatott azokra, akik azt mondták, hogy nem kell évente ilyen jelentést készíteni. Minden esztendőben szembesülni kell a magyar valósággal, és megvalósítandó programokat kell készíteni.
Nem minden ország parlamentjében kötelezik egyébként a kormányzatot ilyen jelentés elkészítésére. Franciaországban például az előző kormány egy bizottságot hozott létre, amelyiknek az volt a feladata, hogy számoljon be az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról. Ez a jelentés ez év februárjában került a francia honatyák elé, és most, amikor Jacques Chirac köztársasági elnök úr itt van Budapesten, itt járt a Házban, akkor mi a jelentésünket vizsgáljuk, elemezzük, ugyanez történik Franciaországban is. Franciaországban szinte sokkolta a honatyákat a jelentés, hiszen az adatok szerint egymillió franciaországi gyerek él a szegénységi küszöb alatt, az összes francia gyermek 8 százaléka. Többségük túlzsúfolt lakásban él, alultápláltak, nem ismerik az üdülés örömét - még egyszer mondom, Franciaországról van szó -, szüleik a tehetősebbek által már használt és levetett holmikba öltöztetik őket. Az ottani jelentés két, különösen veszélyeztetett típust emel ki a szegénygyermekesek társadalmából: az egyszülős családokat és a sokgyermekeseket. Közöttük nagyobb arányban vannak olyanok, akik tizenhatodik életévük felé végképp elbúcsúznak a tanintézménytől, így mindenféle képzettség nélkül bizonyosan a szüleikhez hasonló szegény sors vár rájuk.
A többi uniós ország szegénységi adataihoz nagyon nehéz viszonyítani a francia adatokat, mert a francia szegénységmérés technikája eltér az uniós felfogástól. Franciaországban az a család számít szegénynek, amelyik az átlagjövedelem feléből kényszerül megélni, az uniós statisztika viszont a szegénységi küszöböt magasabb szinten, az átlagjövedelem 60 százalékában határozza meg. Az alacsonyabb francia küszöbérték miatt értelemszerűen itt kisebb a szegények kimutatott aránya, mint az uniós országokban.
(17.50)
Itt kell kiemelnem, hogy az előttünk fekvő magyarországi jelentés szegénységfogalma sem az uniós gyakorlatot követi, hanem a francia értelmezés szerintit fogadja el, így a hazai eredmények közvetlenül összehasonlíthatók a francia adatokkal. Míg ott, Franciaországban a gyermekek 8 százaléka kénytelen az átlagjövedelem fele alatti jövedelemszinten élni - és ez a tény sokkolta a francia közvéleményt -, addig nálunk a gyermekek 31,3 százaléka kénytelen az átlagjövedelem fele alatti jövedelemszinten élni.
Tisztelt Ház! Én annak néztem utána, hogy mivel magyarázható ez a nyomasztó különbség Magyarország hátrányára a gyermekszegénység területén. Azzal nem magyarázható, hogy Franciaország gazdagabb, mert a többlet nemzeti jövedelmen belüli arányaiban nem nagyobb a szociális juttatások aránya, mint nálunk. Természetesen lényegesen magasabb az ottani családi pótlék összege, de az ottani keresetekhez mérten nem többszörös az arányuk a magyarországi keresetek és családi pótlék arányaihoz viszonyítva.
Azzal sem magyarázható a magyarországi gyermekszegénység kiterjedtebb volta, hogy Magyarországon az anyák nem vállalnak munkát, otthon nevelik a gyermekeket, és kieső kereseteik miatt óhatatlanul alacsonyabb a gyermekes családok jövedelme. Nem magyarázható ezzel, mert épp Franciaországban alacsonyabb az anyák foglalkoztatottsága hozzánk képest.
Egyetlen, de lényeges tényező okozza ezt a különbséget, emiatt álltam fel, és emiatt szeretnék erről szólni, ez pedig az adózás rendszere. Franciaországban az adózás egyértelműen a teherbíráshoz igazodik, azaz a családon belüli egy főre jutó jövedelem szerint állapítják meg az adókat. Magyarországon érzéketlen az adózás az eltartottak számára, és emiatt gyermekes családok százezrei süllyednek a szegénységi küszöb alá. Ez a jelentés még nem tartalmazza azokat a negatív következményeket, amelyek 2003-ban érték és 2004-ben érik a gyermekes családokat, pusztán amiatt, hogy az inflációt nem követték a gyermekek után levonható adókedvezmények.
Franciaországban a gyermeknevelő családoknak nincs szükségük adókedvezményre, hiszen az adózás eleve figyelembe veszi a nagyobb családok alacsonyabb egy főre jutó jövedelmét. Nálunk csak azért van erre szüksége a gyermekes családoknak, mert a hivatalos politika, miközben krokodilkönnyeket hullat a magyar lakosság csökkenése és az alacsony gyermekvállalási hajlandóság miatt, keményen túladóztatja a gyermekes családokat, és az idén is növelte a gyermekekre kivetett adóprést.
Mi a tanulság? Önmagában akár a családi jövedelemadó, akár az eltartottakra érzékeny személyi jövedelemadó meg tudja teremteni a teherbírás szerinti adózást, azaz a jövedelmekkel arányos közteherviselést. Ez csak adótechnika kérdése, azaz gyermekek utáni adókedvezmények révén akár jelentősen is mérsékelni lehet a csak keresőkre szabott adórendszer torzulásait. Nálunk sajnos nem ez történik: jelentős politikai erők hamis indokokkal teszik lehetetlenné a gyermekes családok kedvezményeinek a növelését.
Ebben az esetben be kell látnunk, hogy a személyi jövedelemadózás hazai technikája alkalmatlan a teherbírás szerinti közteherviselés megvalósítására; követnünk kellene Franciaországot, és gondoskodnunk kellene az ott már évtizedek óta jól működő családi jövedelemadó bevezetéséről. Éppen ezért is fogadtam jól a kormányzati javaslatot, hogy legyen egy külön vitanap az adózásról - nagyon bízom abban, hogy alkalmas lesz egy olyan konszenzus megteremtésére, amely már érezteti következményeit a következő költségvetésben.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés