DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha humoros oldaláról akarnám kezdeni a hozzászólásomat, akkor ma már részletes vitát hallhattunk arról, hogy az Euro-2-es motorral mûködõ autók mennyi füstöt bocsátanak ki, mennyivel többet az Euro-3-ashoz képest. De maga a téma, ami most az asztalunkon fekszik, nélkülöz minden humort. Ez a nemzetközi egyezmény, amelyhez Magyarország csatlakozott, és most ezt megerõsítjük, abból a felismerésbõl indult ki, hogy szerte a világon a dohányzásnak hihetlenül káros hatásai vannak, és a módosító javaslat, amit benyújtottam, csupán arra vonatkozik, hogy ezek a káros hatások Magyarországon még inkább érvényesülnek, hiszen ne felejtsük el, hogy a halálozási statisztikákban a szív-, érrendszeri megbetegedések, daganatos megbetegedések alapján az egész Unióban elõkelõ helyet töltünk be, a dohányzás a tüdõrák esetében 90 százalékért, egyéb daganatos betegségek esetében a számítások szerint mintegy 30-35 százalékért felelõs, és a kardiovaszkuláris betegségek mintegy negyedéért teszik felelõssé a tudósok a dohányzás ártalmait.

Ha összehasonlítjuk az elmúlt évtized ezzel kapcsolatos statisztikai adatait - itt csak az OLEF 2000-es jelentésére utalok -: mindazok az erõfeszítések, amelyeket idáig próbáltunk ez ellen tenni, sajnos a dohányzás újratermelõdését nem tudták megakadályozni. Jóllehet a népegészségügyi program egy fejezetet szán a dohányzás elleni küzdelemnek, ebbõl ki kellene emelni ezt, ez egy kiemelkedõ probléma népegészségügyi szempontból.

Azért kérem, hogy gondoljuk meg azt, miután ennek az egyezménynek a 20. cikkelye is egyébként is tartalmazza, hogy a részes országoknak minden évben részletes jelentést kell tenni arról, mit tettek ezen program keretén belül, hogy mielõtt Magyarország ezeket a jelentéseket elkészíti, néhány szót váltson errõl a mindig aktuális parlament, és határozza meg egyben a követendõ feladatokat is. Csupán ennyire szorítkozik ez a módosító javaslat. Kérem, hogy mérlegeljék, elfogadható-e.

Köszönöm szépen mindenkinek a türelmét, aki még itt van.

Forrás: parlament.hu