DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Természetesen a frakcióvezető úr által elmondottaknak kizárólag a közjogi vetületére, annak néhány kérdésére szeretnék nagyon röviden reagálni.

A közös lista állításának kérdésére az európai parlamenti választásokra vonatkozóan viszonylag egyszerű a jogi válasz, hiszen a törvény megadja erre az egyértelmű választ: a tavaly megalkotott, európai parlamenti választásról szóló törvény 5. §-a szerint listát a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint bejegyzett pártok állíthatnak, két vagy több párt közös listát is állíthat. A jogi lehetősége természetesen ennek adott, nyilvánvalóan politikai kérdés az, hogy kívánnak-e a pártok ilyen listát állítani, és nyilvánvaló, teljesen egyértelmű az is, hogy erre egyetlen pártot sem lehet kényszeríteni.

A kisebb Országgyűléssel kapcsolatban, mi, akik már hosszabb ideje ülünk a parlamentben, nagyon jól emlékszünk arra, hogy többször többféle javaslat is elhangzott, ráadásul olyan javaslatok, amelyek működőképes kisebb Országgyűlést eredményeztek volna, így a Szabad Demokraták Szövetsége részéről és mások részéről is korábban is született törvényjavaslat ebben a kérdésben. Itt, azt hiszem, azt kell vizsgálni, egyébként az ügyben népszavazás aggály nélkül tartható, csak természetesen arra kell nagyon egyértelműen választ kapni és nagyon egyértelműnek lenni a konkrét problémafelvetésnek, csak nagyon konkrét dologról lehet megtartani egy ilyen népszavazást. De ha ebben politikai konszenzus alakul ki (Zaj. - Az elnök csenget.) a pártok között, akkor nem is biztos, hogy erre szükség van, hiszen a kisebb parlament ügyében számos esetben elhangzottak már a számszerű javaslatok is, ezeket a javaslatokat kell megfelelő törvényi formába önteni. Nyilvánvalóan azt kell vizsgálni, hogy vegyes választási rendszer van hatályban Magyarországon, egyéni és listás mandátumokat egyaránt lehet szerezni; az nagyon nem közömbös, hogy ezt milyen módon valósítjuk meg.

Az elnökválasztással kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy Európában mindegyik megoldásra léteznek (Zaj. - Az elnök csenget.) alkotmányos változatok, lehet egyaránt a közvetlen és közvetett elnökválasztás útját is választani. Nyilvánvalóan mindkettőnek megfelelő alkotmányos feltételeit kell megteremteni, és azt is el tudom mondani, hogy nincs szoros összefüggés az elnökválasztás módja és az adott köztársasági elnök hatásköre, alkotmányos helyzete között.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu