DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szomorúan értesülök arról, hogy egy olyan egyezség, aminek részese vagy tanúja lehettem a költségvetési és pénzügyi bizottságban, amikor ezt a témát tárgyaltuk, szomorúan értesülök, hogy ez nem áll többé.
Azért értesülök szomorúan, mert az a ritka eset keletkezett, állt elő a költségvetési és pénzügyi bizottságban, amikor a képviselőtársaim, Font Sándor, Molnár Albert és mások azt jelentették nekünk, a bizottság tagjainak, hogy egy egyezség van, és ezt alaposan megvizsgáltuk, tehát nemcsak egy politikai egyezség volt, hanem alaposan a számokba, a tényekbe is belemélyedtünk, hiszen a pénzügyi bizottságnak az is a feladata, hogy számokkal is alaposan foglalkozzon. Tisztelt Ház, ez mind megtörtént, egyetértés volt. Azért is vagyok szomorú, mert én gratuláltam magunknak, országgyűlési képviselőknek, hogy íme, szakmai kérdésekben alapos vizsgálódás és számolás után eredményre jutunk. Hát tévedtem, úgy látszik, nem tartott olyan hosszan, hogy aztán ebből törvény is legyen. Csak ezt kívántam most regisztrálni, tisztelt Ház.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés