DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Elfogadom az államtitkár urat, már csak azért is, mert egy egy hete történt eseményről van szó, később ez a kérdés már aktualitását vesztené.
Tisztelt Államtitkár Úr! Akik nem tudták, hogy mit jelent a demokráciadeficit, azok, mióta önök vannak kormányon, megtanulhatták. (Derültség az MSZP soraiban.) Mióta önök vannak kormányon, példátlan hajtóvadászatot indítottak a jogállam független intézményei ellen, mindennapossá vált a politikai fenyegetőzés, és a XXI. században az embereknek újra meg kellett tanulniuk, hogy mit jelent, ha a hatalom politikai rendőrségként próbálja használni a rendvédelmi szerveket. (Derültség az MSZP soraiban.)
Hiszen mi is történt Tompán? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Na mi?) Egy héttel ezelőtt a rendőrség kommandósokkal és rabszállító autóval vonult fel a tüntető gazdák ellen, emiatt a helyzet olyan feszültté vált, hogy a demonstrációt a szervezők feloszlatták. Akkor a gazdatüntetés már egy hete szervezett keretek között zajlott, semmilyen intézkedésre okot adó körülmény nem történt. Sajtóhírek szerint sem a tompai kapitányság, sem a megyei rendőr-főkapitányság nem tudott róla, hogy ki adott parancsot a kommandósok kirendelésére.
(16.00)
Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar gazdák megélhetésükért, termékeik eladhatóságáért és a magyar, a hazai fogyasztók érdekeiért küzdöttek. A kormány nem tett lépéseket a helyzetük megoldására, ezért végső elkeseredésükben vonultak ki az utakra. Várták a kormány intézkedéseit, ehelyett kommandósok és rabszállító autó érkezett. Ki rendelte tehát oda őket? Miért provokálták a tüntetőket? - kérdezik az érintettek. Kinek az érdeke volt az, hogy félelemkeltő eszközökkel szítsa az érdekeikért jogosan küzdő gazdák indulatait?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés