DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy személyes tapasztalatra is támaszkodva azt mondhassam, hogy igen, személyesen is megtapasztaltam, hogy a kórház mindent megtesz a korszerű betegellátás érdekében.
A tárca előtt ismert, hogy az egészségügyi intézmények között a zalaegerszegi kórház elsőként szerezte meg az ISO 9001-es szabvány szerinti minősítést. Ettől elválaszthatóan, de a kórház két alkalommal is részesült címzett támogatásban, és a rekonstrukció még mindig nem fejeződött be, mert az eredetileg meghatározott szakmai programot a kórház ebben az ütemezésben még nem tudta megvalósítani.
Azóta az önkormányzat már számos esetben nyújtott be pályázatot a kórház-rekonstrukció folytatására, és az évek során mindig változott a szakmai tartalom, amivel benyújtották ezeket a támogatási igényeket. Ennek ellenére a tárcánk egyes témákat szakmailag támogatni tud és támogat is. Többek között ezt azzal juttattuk kifejezésre, hogy a kórház rekonstrukciójának indítását már több alkalommal is az elmúlt években, így legutóbb 2003-ban, szakmailag megalapozottnak tartottuk. Megjegyezzük azonban, és most is szeretném megjegyezni, hogy az 5,7 milliárd forint nagyságú támogatási igényt javaslom átgondolni az önkormányzatnak és az intézményi menedzsmentnek. És miközben gratulálok a megbízható minőségi munkához, természetesen a tárcánk, amelynek szakmai javaslattételi joga van, a szakmai fejlesztési terveket a jövőben is támogatni fogja.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés