HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelet Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem egyszerű miniszter úr helyzete, hiszen nem akármilyen örökséget kellett átvennie. Az ellenzéknek szokása a kormányt kritizálni, én most azért nem élnék ezzel, mert még túl rövid az idő, amit ön a miniszteri székében tölt. Amit idáig cselekedeteivel bizonyított, az azt jelenti számunkra, hogy azokat a hibákat, amiket a kormányzat az előző esztendőkben és az előző hónapokban elkövetett, helyre akarja hozni. A költségvetési hiányt - ahogy azt mi előre megjósoltuk, hogy jóval nagyobb lesz, mint a tervezett és a törvényben foglalt, amelyet elfogadtak - ön módosítani szeretné. Ebbéli törekvéseiben természetesen támogatjuk, de ez kevés. Hiszen az elfogadhatatlan, hogy az ország és az ország gazdasága a csatlakozást megelőzően két hónappal sokkal rosszabb helyzetben van, mint, mondjuk, két esztendővel ezelőtt volt, de akár egy esztendővel ezelőtt is.

Miután az ország miniszterelnöke láthatóan nem az ország gondjaival foglalkozik, újabb és újabb alkotmányjogi ötletekkel áll elő, én arra kérem a pénzügyminiszter urat, hogy a kormányüléseken képviselje azt az álláspontot, amelyben az ellenzék és a Magyar Demokrata Fórum is támogatni tudja önt, hogy az előttünk álló két hónapot arra használjuk fel a források átcsoportosításával - és ebbe beleértek egy erőteljes költségvetési átalakítást is, hiszen ez a költségvetés nem lesz tartható -, ami megteremti a feltételeit annak, hogy a magyar kis- és középvállalkozók esélyei, a magyar mezőgazdaságból élők lehetőségei és versenyképessége az uniós csatlakozást követően elfogadható legyen. Olyan legyen, amilyennek gondoltuk, amikor a csatlakozásról beszéltünk, és teremtsük meg annak a forrásait, hogy a magyar nyugdíjasok helyzetén legyünk képesek javítani, hiszen rendkívül rossz a helyzetük. Ha miniszter úr ez irányba kíván tenni, akkor ebben támogatni fogjuk.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu