LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor elmondtam az ötpercest, akkor megfogadtam, hogy nem szólok hozzá, akkor még úgy is nézett ki, hogy nem lehet. Nagyon nehéz ebben a témakörben teljesen objektíven nyilatkozni. Nem akarok sem az újautó-forgalmazók pártjára állni, sem pedig a használtautó-kereskedők pártjára állni, valahogy meg kellene találnia a parlamentnek a középutat, amikor a költségvetési elvonás, az adóztatás nem túlzottan erős, nem túlzottan sok a fizetendő adó, és a költségvetésnek mégis van bevétele a korábban megszüntetett adó miatt.
Elhangzott az, hogy a regisztrációs adó kevesebb, mint a fogyasztási adó volt. Egy olyan szerencsétlen helyzetbe kerültünk, hogy a már érvényben lévő regisztrációs adónak a mértéke bizonyos esetekben jelentősen alacsonyabb, mint a négypárti beterjesztésben szereplő. Úgy gondolom, hogy valós félelmeim vannak, hogy ennek az adótáblának a bevezetése árfelhajtó hatású tényező lesz az elkövetkezendő időben abban az esetben, hogyha a parlament ezt a táblázatot elfogadja.
Mindösszesen, ha 80-90 milliárd forint bevételt számolnak képviselőtársaim a regisztrációs díjból, akkor azért az majdnem duplája a fogyasztási adóból befolyt összegnek, annak a mértéke 50 milliárd forint körül volt. Megmondom őszintén, hogy amikor kifaroltam a törvény támogatása mellől, akkor többek között az is egy indok volt, hogy muszáj-e kétszer annyi adót bevasalnunk az amúgy is adókkal túlterhelt autóstársadalmon, akinek nehézséget okoz az autóparkja, autója megújítása és a cseréje.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés